A chipgyártási folyamatoknál világszerte használt levilágítóberendezések első számú gyártója, a holland ASML mintegy 1,3 milliárd eurót (mintegy 1,5 Mrd USD) fektetett be a Mistral AI-ba. Ezzel a francia mesterséges intelligencia startup immár egyértelműen a legnagyobb európai AI-megoldásszállítóvá vált. A hollandok lettek a cég legnagyobb részvényesei. Egyes sajtóhírek szerint az ASML az összegért cserébe helyet kért magának az AI-startup igazgatótanácsában.
Ez a befektetés adja a Mistral legújabb, C sorozatú finanszírozási körének a legnagyobb hányadát. A franciák ebben a körben összesen 1,7 milliárd eurót (2 Mrd USD) vontak be sikeresen. A mostani körrel a Mistral értéke meghaladja a 10 milliárd eurót.
A befektetés mindkét cég számára komoly előnyökkel járhat, illetve hozzájárulhat ahhoz, hogy Európa technológiai szuverenitása erősödjön, ezzel párhuzamosan az amerikai és kínai technológiai befolyás csökkenjen a kontinensen. Az ASML számára az ügylet a chipgyártáshoz használt berendezések hatékonyságának, illetve a termelési folyamatnak a javítását eredményezheti a Mistral AI-megoldásainak köszönhetően. Ezen túlmenően a cég a mesterséges intelligenciát újabb termékek fejlesztése során is felhasználhatja.
Forrás: www.asml.com
Kép: ASML products & services | Supplying the semiconductor industry