FőoldalKonstruktőrA Tesla emberszabású robotot fejlesztene ki
2021. szeptember 02., csütörtök ::

A Tesla emberszabású robotot fejlesztene ki

Újabb vízióval jött elő Elon Musk: Optimus, a humanoid robot.

Mint ismeretes, Elon Musk hajlamos erősen túlzó állításokat tenni. A Tesla vezére au augusztus 20-án megrendezett AI Day-en a sokak rémálmát megtestesítő emberszabású robotokat helyezte fókuszba, melyek hamarosan az utcáinkat járják és az otthonainkban dolgoznak majd.

Az esemény elsőszámú célja, hogy az izgalmasnak tűnő és hangzatos projektekhez új és tetterős munkaerőt toborozzanak. Ezen egyebek mellett szó esett a saját fejlesztésű, 7 nm-es eljárással készülő, AI rendszerekhez és leginkább a Dojo szuperszámítógéphez tervezett D1 chipjükről. Ugyanakkor bejelentettek egy két lábon járó, humanoid felépítésű, akár az autóvezetésben is segítséget nyújtani képes robot kifejlesztésére vonatkozó projektet is. A bejelentést prezentáció is kísérte: a színpadon felbukkant egy futurisztikusnak szánt, robotnak öltözött statiszta, aki felvezette azt, ami egyelőre még a valóságban nem létezik. Musk szerint a Tesla autói is szinte értelemmel felvértezett robotoknak tekinthetők, miért ne kezdhetnének hát bele olyan robotok megalkotásába, amire az ember valóban gondol, amikor meghallja ezt a kifejezést.

A Teslavezére borulátó jóslatok elébe menni, ilyeneket állítva a létrehozandó berendezésről: „Természetesen arra hivatott, hogy barátságos legyen és navigáljon az embereknek épített világban”. Vagy: „Úgy állítjuk be, hogy mechanikai és fizikai szinten el tudj futni előle, és nagy valószínűséggel le is győzd”. Minderre persze nagy szükség lehet, hiszen a robot tervezett adatai eléggé robosztusak: 180 cm magasságú, 125 kilogrammos gépalak, amely egyedül akár 150 kilogramm megemelésére is alkalmas, haladási sebessége pedig 8 km/h-ban van limitálva. Az Optimus első látásra fejezéstelen ábrázata pedig valójában egy nagy kijelző lesz, melyen elférnek a legszükségesebb információk, vagy akár az érzelmeket mímelő animált minták.

Kép forrása: https://www.tesla.com/AI

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény