FőoldalGyártósorSzilícium-karbid félvezetőgyár épülhet Németországban
2023. január 25., szerda ::

Szilícium-karbid félvezetőgyár épülhet Németországban

A SiC félvezetőket elsősorban teljesítményelektronikai rendszerekben (pl. járműipar) használják.

Az automobilwoche.de médiaértesülések alapján arról tájékoztatott, hogy az amerikai Wolfspeed chipgyártó nagy szilícium-karbid félvezető üzemet szeretne építeni Saar-vidéken. A Handelsblatt úgy tudja, a gyárban a ZF autóipari beszállító kisebbségi részesedéssel rendelkezik majd. A Saarbrücker Zeitung és a Saarländisches Rundfunk információi szerint akár 1000 új munkahely is létrejön. A tartomány kormányának szóvivője és a ZF szóvivője eddig még nem kívánta kommentálni a híreket.

Ugyanakkor a hírforrások úgy tudják, hogy a gyárat Ensdorfban, egy korábbi széntüzelésű erőmű helyén építik fel. Az elsősorban elektromos járművekben használt chipek sorozatgyártását a tervek szerint négy év múlva kezdik meg. Emellett létre kell hozni egy közös kutatóközpontot, amelyben a ZF birtokolja a többséget. Az autóipari beszállító már Saar-vidéken is gyárt.

Az elképzelések szerint 4 év alatt megvalósuló beruházás elkezdésének alapfeltétele az állami támogatások megléte. A félvezetőgyártók általában a beruházás teljes költségének 40 százalékát közpénzből fedezik. A Handelsblatt szerint még mindig nincs elkötelezettség a támogatás megadása iránt. Összehasonlításul: a Wolfspeednek az Egyesült Államokban lévő legújabb chipgyára körülbelül kétmilliárd dollárba került. A jelentések szerint a Saar-vidéken lévő gyárnak lényegesen nagyobbnak és így drágábbnak kell lennie.

Forrás: www.automobilwoche.de

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény