FőoldalEnergetikaCikkek megjelenítése címkék szerint: szakmai közösség

szakmai közösség

Pálinkás József elnök köszöntőjével kezdetét vette az MTA által tíz éve minden év novemberében megrendezett Magyar Tudomány Ünnepe országos programsorozata

Az Ipari Parkok Versenyképességi Díj Regionális Tájékoztató sorozat november 4.-én Tiszaújvárosban zárult, mely a korábbi eseményeken már tapasztalt színvonalon, az idei legtöbb érdeklődőt vonzotta. Azonban a folyamat a tájékoztatók végeztével nem ért véget, hiszen a pályázatok beküldésére november 15-ig van lehetőség

A Nemzeti Innovációs Hivatal (NIH), mint az Akkreditált Technológiai Inkubátor pályázat akkreditációs szervezete, 2013. október 15-én ünnepélyes eredményhirdetés keretében ismertette a 2013 júliusában kiírt ATI 2013 pályázat nyerteseit. A nemzetközi Bíráló Bizottsági döntése értelmében infokommunikációs technológiai és élettudományi ágazatot képviselő inkubátorok nyerték el az Akkreditált Technológiai Inkubátor címet az idei évben

A természettudományi, a műszaki és az informatika területén kiemelkedő teljesítményt nyújtó középiskolákat, középiskolai tanárokat díjaz a BME Pro Progressio Alapítványa, mely az innovatív gondolkodást elősegítő tehetséggondozást állította tevékenysége középpontjába

Csaknem 4 milliárd forint összköltségű tudományos park alapkövét helyezték el Debrecenben, a National Instruments gyárában. Külön érdekesség, ahogy dr. Ábrahám László, az NI Hungary Kft. ügyvezetője kiemelte – Magyarországon ez volt az első elektronikus alapkőletétel, amikor egy mérőműszer segítségével a föld felszíne alól is nyomon követhető az építkezés folyamata

Szeptember 25-én rendhagyó klubdélutánon vehettek részt a MELT tagjai és a meghívott vendégek, az El-Tech Center előadótermében

az EU Fiatal Tudósok Versenyének éremtáblázatán Európa legjelentősebb és legrangosabb, az Unió által évente szervezett tehetség-kutató és -kiválasztó versenyét, az EU Fiatal Tudósok Versenyét az idén Prágában rendezték meg, ahol a magyar tehetségek egy III. díjat és egy különdíjat nyertek el

5 sikeres projekt, 3 verseny, mintegy 300 versenyző és rengeteg jó ötlet a mérlege a Hackathon-in-a-Box egyetemi ötletverseny sorozat eddigi fordulóinak. A startup világ utánpótlás-szállítói őszre 3-4 versenyt terveznek. Az első a hétvégén startol

A Nemzeti Innovációs Hivatal (NIH) sikeres Kínai-Magyar Tudományos és Technológiai (TéT) üzletember találkozót szervezett székházában, melyen ígéretes magyar projektek mutatkoztak be a hazai KFI eredmények iránt komoly érdeklődést mutató kínai partnereknek

Nagy sikerrel zárult a Nemzeti Innovációs Hivatal (NIH) által meghirdetett Akkreditált Technológiai Inkubátor (ATI) pályázatok beadása: a benyújtási határidőig beérkezett 20 pályamű mutatja a program iránti kimagasló érdeklődést

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény