FőoldalÜzletMegőrizte harmadik helyét Magyarország
2013. szeptember 26., csütörtök ::

Megőrizte harmadik helyét Magyarország

az EU Fiatal Tudósok Versenyének éremtáblázatán Európa legjelentősebb és legrangosabb, az Unió által évente szervezett tehetség-kutató és -kiválasztó versenyét, az EU Fiatal Tudósok Versenyét az idén Prágában rendezték meg, ahol a magyar tehetségek egy III. díjat és egy különdíjat nyertek el

A 25 ezer, 15-20 év közötti fiatalból kiválasztott 126 pályázó között Magyarországot a Magyar Innovációs Szövetség által, a 2012/2013. évben megrendezett 22. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny három első díjas pályázatának készítője képviselte. A magyar delegációt Ivánka Gábor, bírálóbizottsági tag vezette.

A négy lépcsős európai ifjú tudósok versenyének első két fordulóját a résztvevő országok bonyolítják, ahonnan a kiválasztott legjobb 2-3 pályamunkáról a nemzetközi bírálóbizottság mond véleményt. Ezt követően a kiválasztottak háromnapos, kiállítással egybekötött prezentáción vesznek részt, ahol a nemzetközi zsűri személyes konzultációk során alakítja ki a végleges sorrendet.

Az idei, szeptember 20. és 25. közötti európai döntőre 37 ország versenyzőit hívták meg. A prágai döntőn 85 projekt közül a 18 éves Zsombori Balázs (Neumann János Számítástechnikai Szakközépiskola, Budapest) „PictoVerb" c. pályázata a legjobb III. díjban (3500 euró), az ugyancsak 18 éves fiatal, Hegyesi Donát Sándor (Tóth Árpád Gimnázium, Debrecen) pókerező robotja révén különdíjban részesült, így elutazhat Grenoble-ba, az Európai Szinkrotonsugárzási Intézetbe. A díjat a cseh oktatási miniszter és a Cseh Tudományos Akadémia elnöke jelenlétében Patricia Reilly, az EU kutatási biztos kabinetjének tagja adta át Balázsnak és Donátnak.

A kimagasló sikert elért PictoVerb verbális kommunikációjukban akadályozott, ill. a nyelvi nehézségekkel küzdő embereknek segítséget nyújtó program, melynek kezelése egyszerű, könnyen elsajátítható, életkortól, iskolázottságtól független. A program „ápolási", „általános életviteli" és „külső kommunikációs" szintjei a felhasználók kézügyességéhez igazodik, ugyanakkor a legalapvetőbb szükségletek kifejezése a csak vizuális információkra támaszkodók számára is használható. Magyar és angol nyelven is mobilizálható a tematikus adatbázisok szókincse, tartalma jelenleg programozói szinten tetszőlegesen bővíthető.

A két díjazott fiatal pályázata a 22. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny leglátványosabb pályamunkáival együtt megtekinthető lesz, s a nyertes fiatalok a sajtó rendelkezésére állnak a Kutatók éjszakáján az Ericsson Magyarország Kutatás-fejlesztési Központjában (1117 Budapest, Irinyi József u. 4-20.).
A következő 2013/2014. évi Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyt – a "Magyar Tudomány Napja" rendezvénysorozat részeként – november elején egy szakmai rendezvény keretében hirdetjük meg az SZTNH Konferenciatermében.

A Magyar Innovációs Szövetség honlapja

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény