FőoldalEnergetikaCikkek megjelenítése címkék szerint: rendezvény

rendezvény

Június 8 és 11-e között rendezték meg Münchenben az AUTOMATICA 2010 kiállítást, melyen a Messe München és a Promo Kft. jóvoltából lapunk is kilátogathatott.A 44 000 négyzetméteren megrendezett kiállítás négy pavilonjában a világ vezető gyártói- fejlesztői mellett a kisebb cégek is nagy számban képviseltették magukat, összesen 708 kiállító töltötte meg a pavilonokat

Május 27-28-án rendezték meg az első francia-magyar elektronikaipari konferenciát és üzleti találkozót.A rendezők, a Francia Nagykövetség Gazdasági Kirendeltsége, az UBIFRANCE és a Magyarországi Elektronikai Társaság célja az volt, hogy az elektronikai gyártásban érdekelt francia cégeket bemutassa a magyar szakmai közösségnek, és ezt lehetőség szerint üzleti kapcsolatok kiépítésével pecsételje meg. A rangos eseménynek a Mercure Budapest City Center adott otthont, ahol a 27-e délelőtti konferenciát követően délután B2B önálló üzleti megbeszélésekre került sor. 28-án a francia szakember-delegációt a Videoton látta vendégül, bemutatva a gyárat

Dunai hajózásra hívta a BD-Expo Kft. a Messe Düsseldorf GmbH. magyarországi képviselője az újságírókat a háromévente megrendezésre kerülő düsseldorfi K kiállítás alkalmából.A műanyagipar legnagyobb nemzetközi seregszemléjét idén is nagy várakozás előzi meg a kiállítók és a látogatók részéről is. Mivel a folyamatosan fejlődő műanyag- és gumiipari termékek egyre nagyobb mértékben törnek be az elektronikai iparba is, ezért lapunk is meghívást kapott a rendezvényre

2010. június 2-án tartotta konferenciáját a Nemzeti Akkreditáló Testület (NAT) - az Akkreditálási Világnap tiszteletére - a Danubius Congress Park Hotel Flamenco-ban.A konferenciát követő sajtótájékoztatón bemutatták a NAT tevékenységét, valamint európai és nemzetközi elismerését

A BME Elektronikai Technológiai Tanszék, mint rendező, az EU EuroTraining projektjének nevében tisztelettel meghívja az érdeklődő szakembereket a "Nanotechnology for Electronics" című tanfolyamra, amelyet 2010. június 14-15-én tartanak a BME Elektronikai Technológia Tanszékén, valamint a Magyar Tudományos Akadémia Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Kutatóintézetében

Május 28-án tartotta éves közgyűlését az IPE (Ipari-, Tudományos-, Innovációs- és Technológiai Parkok Egyesülete).A (a pártoló tagokkal együtt) 84 tagot számláló egyesület nagyon fontos szerepet tölt be gazdaságunk életében, a több mint 200000 embert foglalkoztató ipari parki cégek ma az ország összes termelésének mintegy negyedét adják

A térfigyelő rendszerek kialakítása szerteágazó problémakör: a jogi kérdésektől kezdve az optikai és informatikai problémákig számtalan témát felölel, de ha csak a szűken vett technikai részleteket nézzük, már akkor is számtalan aspektusával találkozhatunk a problémának

Partnerségi és beszállítói konferenciát rendez szeptember 30-án az ITD, a Milton Kft, és a Cosignum Öko-Innovációs Kft. partneri bevonásával.Kínával egyre szorosabb gazdasági kapcsolatok alakulnak országaink között, és amíg korábban a és nem a magas szintű minőségű kommersz termékek voltak jellemzők áruikra, addig mára azt tapasztalhatjuk, hogy a csúcsminőség szintjén is megjelennek

Május 12-én a Hotel Oriental adott otthont az elektronikai konstruktőröknek, akik a Würth Elektronik (immár hagyományos) EMC szemináriumán vettek részt, megtöltve a termet

Vezető európai távközlési vállalatok és kutatási intézmények együttműködése a 4. generációs vezeték nélküli hálózatok energiafelhasználásának felére csökkentéséért. 15 vezető távközlési szolgáltatóból, alkatrész- és infrastruktúrakereskedőből, valamint akadémiai intézetből álló csoport útjára bocsátotta az "EARTH" konzorciumot, melynek célja a 4. generációs (4G) mobil vezeték nélküli kommunikációs hálózatok energiafelhasználásának 50%-os csökkentése a következő két és fél évben

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény