FőoldalArchívumIsmét nyári tábor az MTA Fizikai és Anyagtudományi Kutatóintézetében
2010. június 17., csütörtök ::

Ismét nyári tábor az MTA Fizikai és Anyagtudományi Kutatóintézetében

A jövő héten kezdődik az MTA Fizikai és Anyagtudományi Kutatóintézetének (MTA MFA) hagyományos nyári tábora, amelynek során középiskolások vehetnek részt az intézményben folyó nemzetközi színvonalú kutatás valamelyikében.Az idei rekord számú diákot fogadó eseményen nemcsak budapesti, de vidéki és határon túli diákok is képviseltetik magukat

Az eseménnyel az intézmény célja a kritikus szint alá süllyedt természettudományos képzés fellendítése, hiszen e területek népszerűtlensége évről évre nagyobb kihívást jelent a munkáltatóknak és a magyar iparnak. Idén az egész országból összesen három diák jelentkezett fizika tanárnak, miközben az állásportálokon mérnökökre, műszaki emberekre egyre nagyobb a kereslet.

Tehát Magyarországnak és a diákoknak is ugyanarra lenne szüksége: míg a fiataloknak biztos anyagi forrást, addig hazánknak stratégiai kitörési pontot jelenthetnek a természettudományos szakok.

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény