FőoldalÜzletMi várható a 2019-es CES-en?
2019. január 04., péntek ::

Mi várható a 2019-es CES-en?

Az egyik fő fókuszban a közlekedés jövője fog állni a januári CES-en

A 2019. január 8-11. között megrendezésre kerülő CES közel 260 ezer négyzetméternyi kiállítási területén 4500 nagyvállalat és startup mutatja majd be innovációit a világ minden tájáról. A szervezők több mint 180.000 látogató részvételét várják 155 országból.

Mivel ennek egyik központi a témája a közlekedés jövője lesz, ezért Elaine L. Chao, az USA közlekedési minisztere tartja majd a show egyik nyitóelőadását, „A mobilitás új forradalma” címmel. Ennek keretében a drónok és az önvezető technológia jövőjét elemzi majd, illetve azt, hogy ezek a technológiák hogyan forradalmasítják a közlekedést. Gary Shapiro, a CTA (Consumer Technology Association) elnök-vezérigazgatója szerint „Az Amerikai Egyesült Államok közlekedésért felelős legmagasabb rangú állami vezetőjeként, Chao miniszter asszony az élén áll a jelenlegi kormány azon erőfeszítésének, hogy valóra váltsa a közlekedési technológia és innováció ígéretét. Kiemelt hangsúlyt kapnak ezen belül az önvezető járművek, illetve a pilóta által vezetett és pilóta nélküli drónok, illetve természetesen az új technológiák közbiztonságra kifejtett hatása is”.

John Krafcik, a Waymo vezérigazgatója a top technológiai vezetők vacsoráján (Leaders in Technology Dinner) tart majd nyitóelőadást. Ezen a zártkörű, meghívásos rendezvényen több mint 600 politikai vezető, top technológiai vezető és vállalkozó vesz majd részt. A Waymo önvezető technológiát fejlesztő vállalat, mely a Google önvezető üzletágából nőtte ki magát. A cég mára már több mint 15 millió kilométernyi önvezető jármű tesztelésen van túl és olyan autóipari óriásokkal működik együtt, mint a Jaguar Land Rover, a Fiat Chrysler Automobiles, a Lyft, az Avis, vagy az AutoNation.

Ezen kívül a kiállítási- és konferencia programban helyet kap többek között az 5G, az okos városok, az önvezető járművek, a kriptovaluták, a viselhető okoseszközök, a virtuális- és kiterjesztett valóság, a 3D nyomtatás, a drón- és robottechnológia, a mesterséges intelligencia vagy éppen az e-sport is.

Forrás

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény