zöld energia
Az ABB az iparágon belül a napelemes inverterek egyik legszélesebb termékkínálatát mutatja be a 2014. június 4-e és 6-a között Münchenben, az Intersolar Europe szakkiállításon
Az őszi hazai siker után nemzetközi porondon is elismerték a Skanska budapesti fejlesztését, amely a FIABCI World Prix d'Excellence Awards 2014 nemzetközi versenyében, az irodaház kategóriában, a legmagasabb szintű elismerést a World Gold díjat nyerte el
A közvetlenül a nap sugárzását, valamint a lényegében abból fakadó egyéb sugárzásokat mérő műszerek használata sokáig csak a meteorológusok, klimatológusok és légkörfizikusok „előjoga" volt. Ma már azonban más, ipari területeken is felfedezték ezeknek a mérőeszközöknek a jelentőségét. A népszerűség egyik oka, hogy megjelentek az SMP piranométerek, melyek a korábbi CMP típusoknak soros kommunikációval, illetve – beépített mérő-átalakító által biztosított – műszaki egységjelkimenettel rendelkező változatai, melyek sokkal kényelmesebben illeszthetők a szokásos felügyeleti rendszerekbe
A kínai Yingli Green Energy az első negyedévben a korábban tervezettnél is kevesebb modult szállíthat
Megnyitotta kapuit a 2014-es, immár nyolcadik RENEXPO® Central Europe kiállítás és konferencia. A nemrégiben új helyre, a Syma Csarnok C Pavilonjába költözött, kétnapos rendezvény elsősorban a szakmai közönségnek szól, de látnivalókat kínál a lakosságnak is
A hosszú telep-élettartamú alkalmazások szolgálatában. Az energiahatékonyság a környezetbarát termékeknél gyakran áll a vizsgálatok középpontjában, azonban a fogalmát csak nagyon ritkán magyarázzák, hovatovább számszerűsítik. A követelmények a mikrovezérlő energiahatékonysággal kapcsolatos tulajdonságaira nézve az alkalmazástól, illetve a mikrokontroller konkrét felhasználási módjától függően változnak
Az energiatárolás óriási gondot okoz a zöldenergiával működő — például szélturbinás — erőművek esetén. Az általam felfedezett tanulmány arról szól, hogy a hidrogén lehetne az a köztes energiahordozó és -tároló közeg, amely az említett problémát orvosolhatná
Megújuló energiák, környezetvédelem – folyamatos „vizes oktatási" igények. A világ (elsősorban az Egyesült Államok, de a „kór" terjedőben van!) a palagáz-kitermelés lázában ég, és még mindig újabb fosszilis tüzelőanyag-készleteket fedeznek fel. A bökkenő azonban az, hogy felhasználásuk további CO2-kibocsátással jár
Elkészült a Gyermekmentő Szolgálat Lovasterápiás és Oktató Központjában az Élhető Jövő Park kísérleti projekt. A projekt keretében az ELMŰ-ÉMÁSZ Társaságcsoport támogatásával, valamint a HP Magyarország, a Mercedes-Benz Hungária Kft. és az OTP Bank segítségével megújuló energia-forrásokat hasznosító energiatermelő egységek, valamint ezek működését felügyelő és összehangoló informatikai rendszer került felépítésre
Az ABB a villamos hálózat öko-hatékonyságának növelése érdekében csökkenti nagyfeszültségű termékeinek környezetre gyakorolt hatását
Rendezvények / Kiállítások
Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény
Elektronet nyomtatott kiadás
Legfrissebb lapszámunk kapható az újságárusoknál, vagy előfizethető honlapunkon, itt!
Legolvasottabb cikkeink
-
Bel Stewart-MagJack csatlakozók
-
Érintésvédelmi műszerek képességei
-
Egyedi és szériamozgatási és -ellenőrzési rendszerek a folyamatok automatizálásához
-
Amerikai tudományos elismerését a Kálmán-szűrő megalkotójának
-
Valódi és biztonságos alternatíva a boltokból kivont izzólámpákra
-
2022-re 4 nm-es gyártástechnológiát céloz meg az Intel
-
Skype: messze több, mint egy VoIP-telefon
-
A Szilícium-völgy válasza a globális válságra
-
A pendrájv sem csodaszer!
-
National Instruments