zöld energia
A címben említett „forradalom" két legújabb műszaki – elektronikai-szenzortechnikai és informatikai - eszközrendszer bevezetését jelenti:
A napelem az emberi szem számára teljesen átlátszó, így akár ablakként is felszerelhető
A Reuters szerint az év végéig 13 gigawattnyi új napelemes kapacitást akar létrehozni. Ez több, mint amit az USA és Ausztrália valaha felépített
A zöld energiák hasznosítása területén már most is remek eredményeket mutatnak fel a kutatók, de továbbra is komoly gondot okoz az energia tárolása
Sikeresen teljesítette első útját a Solar Impulse 2 Dél-Svájcban, ami mérföldkőnek tekinthető annak a célnak a megvalósításában, hogy a repülőgép kizárólag napenergia-meghajtásra támaszkodva jövőre elsőként kerülje meg a Földet. A pilótáknak arra is fel kell készülniük, hogy hogyan fognak majd megbirkózni az alváshiánnyal és a szélsőséges hőmérséklettel
A GE Hungary Kft. sikerrel zárta le a Kutatási és Technológiai Innovációs Alap finanszírozásával Magyarországon megvalósult „Zöld fényforrás programot". A beltéri és kültéri világítási rendszerek, valamint elsősorban ezen rendszerekben alkalmazható fényforrások fejlesztését célzó, június 30-án befejeződött projektet az Alap 699 474 626 forinttal támogatta
A Manchester United 1958-as repülőgép-balesetének egyik tanulsága az volt, hogy az akkori technológiának megfelelő repülőgépmotorok rendszeresen túlpörögtek. E veszélyes jelenség elkerülésére a szélturbinákra is megfelelő fordulatszám-korlátozó fékeket kell felszerelni
Az ABB Smart Centereket és hálózati csatlakozásokat szállít három, 2 MW teljesítményű fotovoltaikus erőműhöz Japánban, ahol a kormány az utóbbi években bőkezű pénzügyi támogatással ösztönzi a megújuló energiákra irányuló befektetéseket, különösképp a napenergia hasznosítását célzó fotovoltaikus (PV) projekteket, köztük a közüzemi besorolású PV telepeket
felsőoktatási ágazati együttműködés a zöld gazdaság fejlesztésére az energetika területén. Ezen a címen egész napos nemzetközi fórumot tartottak június 19-én Veszprémben a Pannon Egyetem Konferenciaközpontjában
Egy, az óceán felszínén úszó „szőnyeg" képes a hullámzó víz energiájának begyűjtésére
Rendezvények / Kiállítások
Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény
Elektronet nyomtatott kiadás
Legfrissebb lapszámunk kapható az újságárusoknál, vagy előfizethető honlapunkon, itt!
Legolvasottabb cikkeink
-
Bel Stewart-MagJack csatlakozók
-
Érintésvédelmi műszerek képességei
-
Egyedi és szériamozgatási és -ellenőrzési rendszerek a folyamatok automatizálásához
-
Amerikai tudományos elismerését a Kálmán-szűrő megalkotójának
-
Valódi és biztonságos alternatíva a boltokból kivont izzólámpákra
-
2022-re 4 nm-es gyártástechnológiát céloz meg az Intel
-
Skype: messze több, mint egy VoIP-telefon
-
A Szilícium-völgy válasza a globális válságra
-
A pendrájv sem csodaszer!
-
National Instruments