FőoldalCikkekCikkek megjelenítése címkék szerint: schneider electric

schneider electric

Egy kutatás szerint az épületekben használt intelligens eszközök száma 2020-ra meghaladja a 4,4 milliárdot. A tendencia nem meglepő, hiszen az okos, egymással és a központi irányító rendszerekkel kommunikálni képes készülékek számos szinten képesek hatékonyabbá tenni a működést, valamint egyszerűsíteni a létesítmények üzemeltetéséért és karbantartásáért felelős szakemberek munkáját. A Schneider Electric szakértői bemutatják, hogyan és milyen területeken járulnak hozzá ezek a berendezések az okosépületek kialakításához, ezzel együtt pedig a még kényelmesebb és környezettudatosabb működéshez

Az IBM kutatása szerint naponta összesen 2,5 trillió bájt adatot generálunk. Az IoT eszközök térnyerésének köszönhetően ez a szám folyamatosan növekszik, amire elsősorban az információtömeget kezelő adatközpontoknak kell felkészülniük. A több adat ugyanis nagyobb teljesítményt is igényel, hiszen egyebek mellett több számítógépre és tárhelyre van szükség, amelyek több energiát igényelnek, nem beszélve a fokozódó biztonsági veszélyekről. A megnövekedett adatforgalmat és az ebből eredő plusz feladatokat emberi erőforrással már egyre nehezebb menedzselni, ezért az adatközpontok hatékony működésében előtérbe kerül az automatizált rendszerfelügyelet. A Schneider Electric hét olyan technológiai trendre hívja fel a figyelmet, amelyek meghatározzák és egyben megkönnyítik az ilyen új generációs szerverparkok üzemeltetését

A Schneider Electric megkezdte a toborzást egyéves, fizetett EcoStruxure Akadémia nevű szakmai gyakornoki programjához. A felhívás irányítástechnikai, robotikai, mechatronikai, valamint villamosmérnöki szakterületeken tanuló végzős hallgatóknak, illetve frissdiplomásoknak szól. Az Európában csak néhány országban, köztük hazánkban induló projekt lehetővé teszi a gyakornokok számára, hogy a gyakorlatban is megismerjék az Ipar 4.0 legfontosabb trendjeit, valamint olyan innovatív eszközöket próbáljanak ki, mint az EcoStruxure platform. A képzés sikeres elvégzését követően a vállalat teljes munkaidős állást kínál a résztvevőknek, ami remek lehetőség karrierjük elindítására

Az RS Components bejelentette a Harmony XB5F sorozat 150 új, síkba szerelhető nyomógombának elérhetőségét a Schneider Electric gyártásában. A panel- és gépgyártók, illetve karbantartó mérnökök számára készült, vezérlőpanelekhez igazított kialakítású, műanyagból készült sorozat modernizált formatervezése mellett a teljesítmény terén sem szorul kompromisszumokra

A Construma építőipari szakkiállításon mutatkozott be hazánkban a Schneider Electric új D-Life kapcsolócsaládja, amelynek kínálatában minden elem és funkció megtalálható a hagyományos villanykapcsolóktól kezdve a különféle aljzatokon át a KNX intelligens épületautomatizálási rendszer vezérlőjéig. A Schneider Electric által fejlesztett QuickFlex betétek révén a szerelvények egyszerűen és biztonságosan, akár 25 százalékkal rövidebb idő alatt telepíthetők, mint a hagyományos verziók. A PlusLink Inside technológiának köszönhetően pedig több mint 100 önálló funkció érhető el a világítás és a redőnyök különálló vezérlésére

A Schneider Electric múlt hét végén több mint 5000 ügyfelét és partnerét látta vendégül párizsi Innovációs Csúcstalálkozóján. A rendezvényen a vállalat szakértői és vezető iparági szakemberek osztották meg gondolataikat és újító ötleteiket a gazdaság digitalizációjával kapcsolatos kihívásokról és lehetőségekről. A Schneider Electric ezen a különleges eseményen jelentette be IoT-alapú EcoStruxure platformjának legújabb fejlesztéseit, melyekkel a vállalatok könnyedén lépést tarthatnak a digitális átalakulással

Ahogy szinte minden infrastruktúra, úgy az épületfelügyeleti rendszerek működésére is óriási hatással van manapság az IoT. Ahhoz azonban, hogy az épületek üzemeltetői képesek legyenek kihasználni az összekapcsolt technológiák nyújtotta előnyöket és hatékonyan hasznosíthassák a rendelkezésre álló, óriási adatmennyiséget, korszerűbb rendszerekre, valamint naprakész szaktudásra és szakértelemre van szükség

Ma már egyre több adatközpont-tulajdonos tudja, hogy az elmúlt néhány évben megjelenő lítiumion-akkumulátorok rendkívüli előnyöket jelentenek az adatközpontok készenléti tartalékrendszerei, köztük a szünetmentes tápegységek (UPS) számára. A Bloomberg New Energy Finance jelentése szerint 2025-re a szerverparkok tartalékkapacitásának 40 százalékát a Li-ion akkumulátorok fogják biztosítani, így egyre nagyobb szerephez jutnak a hagyományos, ólomakkumulátorokkal (VRLA) szemben. Ezt a tendenciát erősíti a Schneider Electric is, amely 2016-ban elsőként jelent meg a piacon a lítiumionos szünetmentes tápegységek technológiájával

Minden iparágban elérkezett a digitális átalakulás kora. A versenyképesség fenntartásához és a nyereségesség növeléséhez elengedhetetlen, hogy az üzemek digitális alapokra helyezzék működésüket. A digitalizáció azonban összetett fogalom, amely számos, egymásra épülő folyamatot foglal magában, és szinte minden szervezet esetében eltérő lépésekből áll. Más eszközök teszik eredményesebbé az üzemeltetést egy elektronikai gyártónál vagy éppen egy élelmiszeripari vállalatnál. Létezik azonban néhány olyan alapvető trend, amelyek követése minden esetben sikeresebbé és hatékonyabbá teszi a működést. A Schneider Electric szakértői ezeket mutatják most be

Az Európai Bizottság közel 300 EU-s adatközpontot vizsgáló kutatása szerint az adatközponti szektor összesített áramfogyasztása a globális áramfelhasználás 1,4%-át teszi ki, és ez az érték évente 4,4%-kal nő. Egy létesítmény átlagosan 13 684 MWh áramot emészt fel évente, amit az informatikai eszközök, az energiaellátó rendszerek és a hűtés igényelnek. Ezek közül a hűtési rendszer átlagban a teljes fogyasztás 40%-át teszi ki, ezért egyáltalán nem mindegy, mennyire optimális a működése. A szerverparkok energiafelhasználása ezért komoly kihívást jelent az IT-vezetők számára. Hogyan lehet a legjobban spórolni az adatközpontokban? A Schneider Electric most ezt mutatja be

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény