FőoldalCikkekCikkek megjelenítése címkék szerint: okostelefon

okostelefon

A DOOGEE okostelefonok hamar népszerűvé válnak mindenhol, ahova a gyártó beteszi a lábát, ami elsősorban kiemelkedő ár-érték arányuknak és népszerű formaterveiknek köszönhető. A cseh után most a magyar piac meghódítása a cél, amihez a DOOGEE MIX az eszköz

Első IFA szereplését stílusosan ünnepelte a HMD Global, a Nokia 8 londoni bemutatóját követően Németországban is kezükbe foghatták a kilátogatók a Nokia okostelefonok eddigi legjobbját. Augusztus 31. és szeptember 2. között a sajtó képviselői és az érdeklődők egyaránt testközelből ismerkedhettek a Nokia 8 okostelefonnal a Nokia Házban. A valódi Nokia élményért többek között a Zeiss optika, a 13 megapixeles Dual Sight kamera, illetve a 360°-os Nokia OZO audio rendszer felelt

A Sony bejelentette, hogy prémium okostelefon családja az Xperia XZ1 és az Xperia XZ1 Compact modellekkel bővül. Az új készülékek az emberi szem számára láthatatlan mozgásokat is megörökítő Motion Eye kamerával, az okostelefonok piacán forradalmian új 3D-Szkenner funkcióval, a lélegzetelállító képeket megjelenítő, kategóriaelső – az Xperia XZ1 esetében a nagy dinamikatartományú, HDR képernyőt is magába foglaló – kijelző technológiával, és a csúcsminőségű zenehallgatási élményt biztosító Hi-Res Audio funkcióval is rendelkeznek. Az Xperia XZ1 és az Xperia XZ1 Compact a legfejlettebb feldolgozási teljesítményt egyesíti a szupergyors letöltési sebességgel egy időtlen, prémium kategóriás külsőbe csomagolva

A Gartner adatai szerint a Google rendszere nyolc év alatt a nulláról indulva mára a piac közel 90 százalékát uralja

Rosszindulatú cserealkatrészekkel szerezhetnek meg érzékeny adatokat az okostelefonok tulajdonosaitól

A gyorséttermi mintára készült „S-Drive-ban” az autóból sem kell kiszállni, hogy leadjuk a hibás telefont

A The Verge szerint a Motorola olyan kijelzőre jegyzett be szabadalmat, amely képes saját maga kijavítani a repedéseit

A HMD Global, a Nokia telefonok otthona bemutatta a Nokia 8 okostelefont, mely egyszerre rendelkezik csúcsképességekkel és igényesen kialakított formavilággal, ráadásul a tervezésnél a tartalmak előállítóira is gondoltak. A Nokia 8 három világújdonsággal lép be az Android okostelefonok piacára, beleértve a ZEISS-sel való együttműködését. A kiváló teljesítménnyel, a tökéletes Pure Androiddal és a legújabb alumínium kialakítású házzal ez a modell egy igazi csúcskategóriás Nokia telefon

A Huawei csúcstelefonja, a P10 nyerte el idén az EISA legjobb okostelefon kamera díját, míg a Huawei WATCH 2 a legjobb viselhető okoseszköz lett a szövetség szerint. A legjobb fogyasztói okostelefonnak az EISA a Huawei almárkájának egyik felső kategóriás készülékét, a Honor 8 Pro-t választotta

Hatékonyabban használják ki az okostelefonjaikat a nők, mint a férfiak, előrébb járnak a mobilfizetés, a navigáció és egy sor más, a nyaralás alatt fontos alkalmazás használatában - derült ki abból a kutatásból, amelyet a Huawei Technologies készíttetett többek között Magyarországon is. A felmérés szerint a két nem telefonhasználat terén sem csak ebben különbözik: a férfiak a jó hátlapi kamerát, a nők viszont a gyorsaságot - a processzort - részesítik előnyben a nyaralás során. A medencébe viszont továbbra sem vinnénk magunkkal okostelefont, mindössze a felhasználók harmada tartja fontosnak, hogy a telefon vízálló legyen

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény