FőoldalÜzletDrive-through szervizközpontot nyitott a Samsung Budaörsön
2017. augusztus 22., kedd ::

Drive-through szervizközpontot nyitott a Samsung Budaörsön

A gyorséttermi mintára készült „S-Drive-ban” az autóból sem kell kiszállni, hogy leadjuk a hibás telefont

Érdekes koncepcióval próbálkozik a Samsung Budaörsön, ahol megnyitotta a világ első "drive-through" szervizpontját. Az elképzelést a cég a gyorséttermektől kölcsönözte: az ügyfelek autóval megállnak a szerviz ablaka előtt, beadják a készüléküket, majd akár két órán belül át is vehetik a javított telefont vagy táblagépet. A cég az S-Drive névre keresztelt szervizpontot a budaörsi Tesco parkolójában nyitotta: Ezt azzal indokolják, hogy közel van a Samsung szervizpartnere, a TMX Mobile Solutions központjához, valamint az ügyfelek a szerelés ideje alatt a nagybevásárlást is el tudják intézni.

A javítás idejére a cég kölcsönkészüléket is ad, ha pedig az adott hiba nem hozható helyre a szervizpontban, azt a cég tovább viszi a TMX-szel partnerségben üzemeltetett szervizközpontjába, az ügyfelet pedig SMS-ben értesíti a várható elkészülési időről. Ha a telefon elkészült, az S-Drive ablakánál autóból átvehető. A szervizpont gyalogosan megközelíthető üzletrésszel is rendelkezik, itt a meghibásodott készülékek leadása mellett technikai konzultációra is lehetőség van a cég munkatársaival.

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény