FőoldalCikkekCikkek megjelenítése címkék szerint: nokia

nokia

Az Indiegogo oldalán indult Jolla projekt példája mutatja, hogy mennyire nehéz új gyártóként az okostelefon vagy tablet piacra lépni

A HVG az idén is megjelentette a Magyarországon működő legnagyobb vállalkozások eredményeit tartalmazó TOP500-as listáit [1] [5]. Ezeknek az elektronikai ágazatot bemutató számai fölött érdemes elgondolkozni...

Egyelőre még nincs minden veszve, de létszámot kényszerül leépíteni az ex-nokiások által alapított cég

Már idén tavasszal úgy fogalmazott a vezetőség, hogy visszatérnek a mobilokhoz, de nem úgy, ahogy annak idején tették

Több hír és álhír után a Nokia bejelentette, hogy német autógyártók konzorciumának adja el a térképészeti részlegét

A piaci verseny szempontjából nem találta aggályosnak az Európai Bizottság, hogy a finn Nokia felvásárolja a francia Alcatel-Lucent távközlési vállalatot

A Microsoft bejelentette, hogy 7,6 milliárdot fog leírni a telefongyártás értékéből, vagyis azt teljesen lenullázza. Elbocsátások is jönnek, további meredek költségvonzattal

Globális fejlesztési projekteken dolgoznak a magyar mérnökök

A New York Times híradása szerint az Uber hárommilliárd dollárt ajánlott a Here térkép és navigációs rendszerért. Nem ők az elsők, akik megvennék a Nokia offline térképét...

A Nokia hónapok óta tárgyalt a francia versenytárs megvásárlásáról, most sikerült megegyezésre jutni a részletekről. Az egyezséget még mindkét vállalat részvényeseinek el kell fogadnia. A Nokia május 5-én, az Alcatel-Lucent május 26-án tartja részvényesi közgyűlését

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény