FőoldalCikkekCikkek megjelenítése címkék szerint: nokia

nokia

Első IFA szereplését stílusosan ünnepelte a HMD Global, a Nokia 8 londoni bemutatóját követően Németországban is kezükbe foghatták a kilátogatók a Nokia okostelefonok eddigi legjobbját. Augusztus 31. és szeptember 2. között a sajtó képviselői és az érdeklődők egyaránt testközelből ismerkedhettek a Nokia 8 okostelefonnal a Nokia Házban. A valódi Nokia élményért többek között a Zeiss optika, a 13 megapixeles Dual Sight kamera, illetve a 360°-os Nokia OZO audio rendszer felelt

A HMD Global, a Nokia telefonok otthona bemutatta a Nokia 8 okostelefont, mely egyszerre rendelkezik csúcsképességekkel és igényesen kialakított formavilággal, ráadásul a tervezésnél a tartalmak előállítóira is gondoltak. A Nokia 8 három világújdonsággal lép be az Android okostelefonok piacára, beleértve a ZEISS-sel való együttműködését. A kiváló teljesítménnyel, a tökéletes Pure Androiddal és a legújabb alumínium kialakítású házzal ez a modell egy igazi csúcskategóriás Nokia telefon

Július 5-én jelentette be a két cég, hogy együttműködésbe kezdenek, illetve tető alá hoztak egy szabadalom-licencelési megállapodást is

Május 9-én hivatalosan is felavatták a budapesti Corvin-negyedben megépült Nokia Skyparkot, amely Magyarország egyik legnagyobb informatikai és telekommunikációs kutatás-fejlesztési központja lesz. Amellett, hogy a komplexum a Nokia Globális Technológiai Központjának ad otthont, a nagy múltra visszatekintő Nokia Bell Labs hazai kirendeltsége is itt végez kutatómunkát. A budapesti Nokiánál már több mint 2000-en dolgoznak, sokan közülük a világszínvonalú technológiai fejlesztéseken

A felhasználók között a Withings kevésbé ismert a Nokia nevénél

Az HMD Global bemutatta a Nokia okostelefonok új generációját, amely az egész készülékcsaládra jellemző új dizájnt, kiemelkedő minőséget és magasfokú felhasználói élményt kínál. A régóta várt, globális termékportfólióban három új okostelefon található: a nagy teljesítménnyel, masszív és prémium kialakítással, valamint magával ragadó szórakozási funkciókkal rendelkező, új Nokia 6, a kézbe tökéletesen illeszkedő, elegáns Nokia 5, és a Nokia 3, amely kedvező áron kiemelkedő minőséget nyújt

Az Alcatel-Lucent Submarine Networks (ASN) és a Nokia Bell Labs bejelentette, hogy új rekordot állított fel az adatkábelen keresztül történő adatkommunikációs forgalmazásban, praktikusan megduplázva az eddig elérhető kapacitást. A fejlesztés időlegesen választ jelenthet arra a robbanásszerűen növekvő sávszélesség-igényre, amely a dotkom vállalatok és ezen keresztül az internetszolgáltatók részéről tapasztalható

Az idei Nyílt Innovációs Kihívás a hálózatba kapcsolt gépjárművek, digitális egészségügy és egyéb ágazatok terén keresi a fejlesztőket

Az e-health és az IoT kerülhet az új fókuszba

A Reuters szerint a Daimler, a BMW és az Audi konzorciuma új potenciális tagokkal folytat tárgyalásokat a HERE navigációs szolgáltatáshoz való csatlakozásról

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény