FőoldalCikkekCikkek megjelenítése címkék szerint: microsoft

microsoft

2014 januárjától Friedl Zsuzsanna lesz a Microsoft Magyarország HR-igazgatója. Elődje, Fekete Judit, 2013 szeptembere óta a Microsoft közép-kelet európai központjának HR igazgatója. Új pozíciójában feladata a müncheni székhelyű regionális központ HR irányítása, valamint a 32 országból álló régió HR folyamatainak koordinációja

Bár egyre népszerűbb a Windows 8, egyelőre a Windows 7 a nyerő - egyedül Szlovákiában esett vissza a piaci részesedése. A Vista és XP népszerűsége csökken, - mutatják a Gemius 2013. októberi adatai

A Nokia részvényesei elsöprő többséggel hagyták jóvá a vállalat mobilgyártó üzletágának eladását. A Microsoft még szeptember elején tette meg 5,44 milliárd eurós ajánlatát

A Nokia Magyarország Kft a látogatás tényét megerősítette, ám arra való hivatkozással, hogy ez egy belső vállalati esemény volt, nem kommentálták a történteket

A Schneider Electric bejelentette partneri együttműködését a Microsoft vállalattal a CityNext kezdeményezésben. A projekt célja, hogy segítséget nyújtson a kormányzatoknak, vállalkozásoknak és a lakosságnak a fenntarthatóbb és gazdaságilag versenyképes városok létrehozásában. Ennek érdekében a hatékony technológiákat innovatív ötletekkel ötvözik, így kapcsolatot teremtenek az említett szereplők, illetve az olyan városi szolgáltatások között, amelyek segítségével növelhető a hatékonyság, csökkenthetők a költségek, fenntarthatóbb környezet alakítható ki, és virágzó közösségek hozhatók létre

A tranzakció lezárása 2013 második felében várható. A Microsoft TV-megoldásokat kínáló Mediaroom üzletágának felvásárlásával az Ericsson piaci részesedése több mint 25%-ra nő az IPTV és a többképernyős megoldások területén. A meglepő lépéssel a cég végső soron vezető pozícióba kerül a TV Anywhere (TV bárhol) szolgáltatások terén

A tárgyalások célja, hogy az amerikai cég innovációs központot hozzon létre a balkáni államban. A Balkánon új Szilícium-völgy születhet?

A felhasználók jelentős részét április 8-tól kötelezik a költözésre. Bejelentkezni csak frissítés után fognak tudni, azonban a frissítés után már a Skype fogadja őket

A Microsoft Magyarország leköszönő vezetője visszatér a Graphisofthoz, ahol februártól az amerikai kontinensért felelős értékesítési elnökhelyettes pozícióját tölti majd be

A Fujitsu Technology Solutions FibreCAT SX88 diszkalrendszere kiváló értékelést kapott a Microsofttól. Miután sikerrel teljesítette az "Exchange Solution Reviewed Program (ESRP) - Storage 2.1" tesztsorozat követelményeit, a FibreCAT SX88 megoldás felkerült az Exchange környezethez ajánlott tárolók referencialistájára.Az ESRP a Microsoft arany fokozatú partnerei által fejlesztett nagy teljesítményű tárolórendszerek tesztelésével és rangsorolásával segíti az Exchange felhasználókat, hogy a szegmens legjobb termékeit választhassák. A listára kerüléshez a Microsoft partnerek termékeinek át kell esniük egy elődefiniált terhelési teszten, amellyel meghatározzák a megoldás által támogatott postafiókok számát, valamint az olvasási és írási műveletek elérési idejét

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény