FőoldalÜzletRábólintottak a Microsoft és a Nokia házasságára
2013. november 21., csütörtök ::

Rábólintottak a Microsoft és a Nokia házasságára

A Nokia részvényesei elsöprő többséggel hagyták jóvá a vállalat mobilgyártó üzletágának eladását. A Microsoft még szeptember elején tette meg 5,44 milliárd eurós ajánlatát

A Nokia részvényeseinek egy kis csoportja zokon vette Finnország nemzeti büszkeségének, a Nokia készülékgyártásnak az eladását, a túlnyomó többség azonban a tranzakció mellett szavazott. A Microsoft 3,79 milliárd eurót fizet a Devices and Services divízióért és további 1,65 milliárdért licencel Nokia-szabadalmakat, a teljes összeget készpénzben fizet ki a cég.

A tranzakció nyomán a Nokia, abban a formában, ahogy ismertük, megszűnik. A Microsoft veszi át a telefonok tervezésével, gyártásával, értékesítésével, marketingjével és támogatásával kapcsolatos összes feladatot, valamint mintegy 32 ezer alkalmazottat, köztük 18 ezernél is több gyári munkást. A Microsofté lesz a Lumia és az Asha márka és megörökli a Qualcomm-Nokia szabadalmi licencmegállapodást is. A Nokia név viszont nem marad a Lumiákon, az egyezség értelmében az eddig kiadott modellek használhatják a finn gyártó nevét, a következő sorozatok azonban Microsoft Lumia néven jelennek meg.

A finn cég ezzel megszabadul a veszteséges készülékgyártástól és a mobilhálózati eszközökre koncentrál. Mint arról hírt adtunk, ezt a tevékenységet a közelmúltban az ex Nokia Siemens Networks (ma már Nokia Solutions and Networks) teljes beolvasztásával erősítette meg. Az NSN mellett a Nokiánál marad a Navteq felvásárlásából létrejött térképes részleg is. A megújuló Nokia a korábbinál kisebb bevételű, azonban lényegesen lukratívabb cég lesz.

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény