magyarország
Közel negyvenen írták alá május 6-án az Ipar 4.0 Nemzeti Technológiai Platform alapító okiratát az MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézetében, köztük számos magyarországi telephellyel rendelkező vállalkozás, oktatási intézmény, kutatóintézet, valamint ágazati szakmai szervezet
A Lenovo, a világ legnagyobb PC-gyártója bejelentette, hogy meg fogja kezdeni a vállalati termékek – x86-os szerverek, valamint az adatközponti környezetekbe szánt tároló és hálózati termékek teljes választékának – gyártását Magyarországon az EMEA vásárlók számára
A kínai járműgyártó és energetikai holding csúcstechnológiás cégeket is felvásárolna nálunk
Európai startup seregszemlének ad otthont 2016. május 23-án Budapesten a SMART 2016 konferencia. A Telekom 13 országot átölelő innovációs versenyének (Telekom Innovation Contest) döntőjében tíz nemzetközi induló tech vállalkozás mérkőzik meg egymással és mutatkozik be a Telekom Innovation Expo keretében. A rendezvény emellett közel 100 hazai és külföldi előadóval a digitalizáció legfrissebb trendjeit vizsgálja a robotikától az okosvárosokon át, az intelligens egészségügyi megoldásokig
Szijjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszter, valamint Dr. Heinrich Hiesinger, a thyssenkrupp vezérigazgatója hivatalosan is elindították a thyssenkrupp új autóipari gyárának építését Jászfényszarun. A jelképes első kapavágással ünnepélyes keretek között adtak startjelet az új beruházás számára. A thyssenkrupp több mint 30 milliárd forint beruházással hoz létre motoralkatrészeket és kormányrendszereket gyártó üzemcsarnokot a helyszínen
Kevés kivételtől eltekintve a hazánkban felhasznált elektronikai alkatrészek importból származnak, jóllehet a jelentősebb importőrök száma alacsony. Ez előbbi összetett mondat első fele nem túl szerencsés nemzetgazdaságunk külkereskedelmi egyensúlya szempontjából, ugyanakkor a második fele megfelelő alkalmat kínál arra, hogy a legjelentősebb kereskedőcégek tapasztalatait megismerve, jóval az idevágó, részletes KSH-adatok megjelenése előtt gyorsképet alkothassunk elektronikai iparunk előző évi teljesítményéről
A körzet országgyűlési képviselője szerint akkumulátorgyár telepítését tervezi a Samsung a Pest megyei Gödön. Cho Nam-seong, a Samsung SDI vezérigazgatója a cég március 11-i közgyűlése után megerősítette, hogy több európai helyszínt is vizsgálnak
John G. Rice, a General Electric (GE) alelnöke szerint Magyarország a világcég beruházásai között élenjár. Több mint 1 milliárd dollár fektettek be, és több mint 10 ezer alkalmazottnak adnak munkát
A BKV Zrt. 2016. május 15-ig húsz darab új, tisztán elektromos Modulo autóbuszt helyez forgalomba. A járműveket az evopro mérnökiroda fejlesztette, a Mabi-Bus Kft. gyártja, a hajtástechnológiát a Siemens Zrt. biztosítja. Ezzel a lépéssel Budapest olyan európai nagyvárosok példáját követi, mint London, Bécs vagy Göteborg, ahol szintén Siemens elektromos hajtással felszerelt buszok közlekednek
A HVG az idén is megjelentette a Magyarországon működő legnagyobb vállalkozások eredményeit tartalmazó TOP500-as listáit [1] [5]. Ezeknek az elektronikai ágazatot bemutató számai fölött érdemes elgondolkozni...
Rendezvények / Kiállítások
Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény
Elektronet nyomtatott kiadás
Legfrissebb lapszámunk kapható az újságárusoknál, vagy előfizethető honlapunkon, itt!
Legolvasottabb cikkeink
-
Bel Stewart-MagJack csatlakozók
-
Érintésvédelmi műszerek képességei
-
Egyedi és szériamozgatási és -ellenőrzési rendszerek a folyamatok automatizálásához
-
Amerikai tudományos elismerését a Kálmán-szűrő megalkotójának
-
Valódi és biztonságos alternatíva a boltokból kivont izzólámpákra
-
2022-re 4 nm-es gyártástechnológiát céloz meg az Intel
-
Skype: messze több, mint egy VoIP-telefon
-
A Szilícium-völgy válasza a globális válságra
-
A pendrájv sem csodaszer!
-
National Instruments