magyarország
A Nemzeti Befektetési Ügynökséget (HIPA) új vezetője Ésik Róbert, a Nokia Solutions and Networks Kft. korábbi ügyvezető igazgatója
„Magyarország is csak a minőség igényével élhet és maradhat fenn az új Európában? Nincs módunk középszerűnek lenni!" /:Márai Sándor:/ A Magyar Termék Nagydíj idei felhívására közel 100 pályázat érkezett be, melyeket a kiírók által felkért Szakmai Zsűri bírált el. Idén 66 pályázó kapott Magyar Termék Nagydíjat
A világ egyik vezető távközlési berendezés és hálózati megoldás szállítója, a jövőre 30 éves ZTE Corporation, amely két éve a magyar kormánnyal kötött megoldás keretében Budapesten hozta létre egyik globális hálózatüzemeltető központját (Global Network Operations Center – GNOC), most még nagyobb figyelmet szentel magyarországi ügyfeleinek
A Magyar Európai Üzleti Tanács bemutatta 2014-es éves jelentését. Immár 16. alkalommal elemezték vezető európai multinacionális vállalatok magyarországi vezetői Magyarország állapotát
A termelést Ázsiába viszik át. A leépítések a beszállító alvállalkozókat is érintik. A Microsoft és az önkormányzat is segítséget ígér a dolgozóknak
A legmodernebb 4G-s és 5G-s mobiltávközlési technológiát tanulmányozzák magyar fiatalok a Huawei shenzheni központjában
A KSH adatai szerint az elektronikus fogyasztási cikkek gyártása több mint 25%-kal bővült. A közúti gépjármű gyártásában 32%-os volumennövekedést mértek
Ésik Róbert utódja az országigazgatói (country director) poszton Zagyva Béla, a Nokia Solutions and Networks TraffiCOM Kft. ügyvezetője
A Siemens Budapest IX. kerületét, Ferencvárost és Gyomát összekötő vonal két szakaszát – a Monortól Szajolig és a Szajoltól Gyomáig terjedő szakaszokat –, valamint a Ferencváros-Székesfehérvár vonalakat szereli fel ETCS (Egységes Európai Vonatbefolyásoló Rendszer) 2-es szintű berendezésekkel. A mintegy 60 millió euró értékű, uniós források felhasználásával megvalósuló beruházást a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. által kiírt közbeszerzési pályázaton nyerte el a Siemens. A három szakaszt várhatóan 2015 végén adják majd át
150 szoftverfejlesztő mérnökkel növeli magyarországi kutatás-fejlesztési központjának létszámát a Nokia
Rendezvények / Kiállítások
Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény
Elektronet nyomtatott kiadás
Legfrissebb lapszámunk kapható az újságárusoknál, vagy előfizethető honlapunkon, itt!
Legolvasottabb cikkeink
-
Bel Stewart-MagJack csatlakozók
-
Érintésvédelmi műszerek képességei
-
Egyedi és szériamozgatási és -ellenőrzési rendszerek a folyamatok automatizálásához
-
Amerikai tudományos elismerését a Kálmán-szűrő megalkotójának
-
Valódi és biztonságos alternatíva a boltokból kivont izzólámpákra
-
2022-re 4 nm-es gyártástechnológiát céloz meg az Intel
-
Skype: messze több, mint egy VoIP-telefon
-
A Szilícium-völgy válasza a globális válságra
-
A pendrájv sem csodaszer!
-
National Instruments