FőoldalCikkekCikkek megjelenítése címkék szerint: itbn

itbn

Ha már az amerikai Demokrata Párt számítógépein is másfél évig ténykedhettek a hackerek, ha már a Twitter-főnök jelszavát is ellophatták, ha már az űrállomáson is vírust találnak, akkor nekünk is érdemes odafigyelnünk az informatikai rendszereinkre. Érdemes éberebbnek lennünk

Az ITBN idén új helyszínen, néven és megújult regisztrációs metódussal várja az IT-biztonsági szakmát, üzleti döntéshozókat és a téma iránt érdeklődő közönséget. A konferencia minden évben neves nemzetközi előadói gárdát vonultat fel, az idei eseményt az FBI Kibervédelmi Divíziójának egyik vezetője nyitja majd meg, és többek közt a Thaiföldi Igazságügyi Minisztérium kiberbiztonsági specialistája, Prinya Hom-anek is érkezik

A hetedik Informatikai Biztonság Napja idén több mint 2000 szakmai látogató számára engedett bepillantást a jövőbe. A régió legnagyobb IT biztonsági konferenciáján szeptember 27-28. között 50 előadás hangzott el, mindez pedig a jelen és a jövő biztonsági kihívásainak tematikája köré felépítve. Az esemény profilja idén olyan rendhagyó elemekkel is bővült, amelyek az emberi tényezőkkel foglalkozó tudományágak segítségével próbálták feltérképezni a biztonság komplex világát, olyan neves tudósok előadásában, mint pl. Csányi Vilmos, etológus

Naponta érkeznek tudósítások a publikált hekkertámadások sikereiről és az informatikailag fejlett országok mellett már olyan országok is honvédelmi szintre emelték a kiberhadviselést, mint Észak-Korea Az Informatikai Biztonság Napja idén hetedik alkalommal próbál segítséget nyújtani a hazai informatikai szakembereknek a védekezésben

Szeptember első napjaiban hivatalosan is megnyílt a regisztráció az ITBN 2011-es rendezvényre. Mivel a hely befogadóképessége korlátos az érdeklődés pedig rendszerint óriási ezért ha szeretne részt venni a rendezvényen kérjük regisztráljon amint lehetséges. Akik már részt vettek az elő regisztrációban, azoknak nem szükséges ismét regisztrálniuk

Az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) szakmai platform kezdeményezésére önkéntesekből álló összefogás alakul, amelynek tagjai olyan informatikai szakemberek, akik a rájuk bízott fontos vagy kritikus számítógépes rendszerek biztonsága felett őrködnek. A platform célja, hogy az indítványozók összehangoltan és professzionális módon tudjanak reagálni az ország kritikus vagy fontos infrastruktúráit érő kiberfenyegetettségekre- és támadásokra, hacker fenyegetettségekre, valamint segítséget nyújtsanak az állam számára az ország kiberterének védelmét megszervezni, akár egy esetlegesen felállítandó magyar kiberhadsereggel együttműködve. A civilkezdeményezés neve Önkéntes Kibervédelmi Összefogás, röviden KIBEV

Az olyan, a hetekben bekövetkezett világ szinten érdeklődést felkeltő hírek - mint pl. a Pentagon beszállítóit ért hackertámadás vagy a Sony adatbázisainak feltörése - is visszaigazolják azt a tényt, hogy a modern hadviselés alapvetően megváltozott az elmúlt évtizedben. Anyagi haszonszerzés vezérelte és néhány állam által felbérelt hackerek hada rója az internet hálóját, az FBI és a világ országainak hírszerzése hacker közösségekbe beépülve próbálja felvenni a kesztyűt a modern bűnözés ellen, miközben a világ többsége talán még fel sem ismeri, hogy napi szinten milyen veszélyeket rejt az internet világa

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény