FőoldalCikkekCikkek megjelenítése címkék szerint: fejlesztés

fejlesztés

A mobil adatforgalmazás iránt mutatkozó globális igény exponenciális felfutása újabb megoldandó feladatot adott a vezeték nélküli távközlési szolgáltatóknak és rendszereik tervezőinek. Nagy könnyebbségükre a vezeték nélküli távközlési technológiák folyamatosan és nagymértékben fejlődnek, amelynek eredményeképpen az új kihívásoknak eleget tevő LTE1-technológiát nevezték ki a globális szabványnak. A világ huszonöt legnagyobb globális távközlési szolgáltatója döntött úgy, hogy saját hálózataiban bevezeti az LTE-támogatást, és ezzel hatékonyabban használja ki a rádiósspektrumot, amely végeredményben nagyobb, 1 Hz-re jutó adatmennyiség átvitelét teszi lehetővé a korábbi technológiákhoz képest

Dr. Nyitrai Zsolt infokommunikációért felelős államtitkár dr. Cser-Palkovics András székesfehérvári polgármesterrel közösen ismertette a magyar kis- és közepes vállalkozások informatikai infrastruktúrafejlesztési pályázatát

Jelentések szerint Pekingi a mintegy 88 milliárd forintnak megfelelő összeggel az északnyugati városrészben található "kínai Szilícium-völgyként" emlegetett információs technológiai bázis, a Csungkuancun bővítését, modernizálását kívánja támogatni

Az Európai Bizottság napokban kiadott jelentése szerint mérséklődtek a barangolásos telefonhívások és SMS-ek díjai, de nem oldódott meg a verseny problémája az európai közösségen belül, hiszen az árak még mindig a kiskereskedelmi díjküszöbökhöz közelítenek. A Bizottság arra törekszik, hogy a barangolási és a nemzeti távközlési tarifák közötti különbség 2015-re a nullához közelítsen. A további egységes árcsökkenési folyamat másfél év múlva kezdődhet meg. Magyarország a soros elnökségi félév után is támogatja az európai mobilverseny erősítését

A kormány döntött a frekvenciák felosztásával kapcsolatos keretszabályokról, amelyek figyelembe veszik, hogy a frekvencia korlátos nemzeti vagyon és ezért a vele való gazdálkodás során a közérdek érvényesítése a legfontosabb szempont. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium szerint a közérdek az, hogy az eddig szabad frekvenciák arányos értékesítésével a kormányzat ösztönözze a beruházásokat, másfelől az, hogy a mobilpiacon minél nagyobb verseny alakuljon ki

Kis- és közepes vállalkozások pályázhatnak informatikai fejlesztésre, honlap készítésre, webáruház indításra, szoftver - hardver beszerzésre - ismertette Nyitrai Zsolt az Új Széchenyi Terv programját

Fejlesztéspolitikai akcióterv alapjait készítette el a Nemzeti Elektronikai Kerekasztal. A Nemzeti Elektronikai Kerekasztal (NEK) résztvevői ünnepélyes keretek között aláírták azt az állásfoglalást, amelyben a hazai elektronikai ipar erősítésének feladatait foglalták össze

Kormánydöntés alapján 2012. december 31-ig ötmilliárd forintból kiépül az egységes, 112-es segélyhívó rendszer Magyarországon, így a különböző helyszínekre a leggyorsabban érkezhet a szakszerű segítség - közölte Nyitrai Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációért felelős államtitkára, szerdai budapesti sajtótájékoztatóján

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény