fejlesztés

Uniós szinten egyedi kezdeményezés indult 10 szervezet, többek között a Huawei Technologies részvételével a hollandiai Észak-Groningen vidékén létrehozott kísérleti környezetben: elkezdődött az 5G-s hálózat vidéki környezetben való tesztelése. Groningen az egyetlen olyan falusi övezet Európában, ahol tesztelik a következő generációs hálózatot. A regionális fejlődést elősegítő, nagy sebességű internetkapcsolat kiépítése javítja az ott lakók életminőségét, továbbá az üzleti élet számára is számos előnnyel bír, valamint olyan területeken is lehetővé teszi a fontos innovációk létrejöttét, mint az egészségügy, vagy a mezőgazdaság

Nem csak a tengeren túlra érdemes technológiát exportálni, keleten is hatalmas lehetőségek nyíltak. Kína legdinamikusabban fejlődő régiói ráadásul komoly érdeklődést mutatnak a magyar innováció iránt

A Bosch magyarországi tevékenységének minden területén két számjegyű árbevétel-növekedést ért el 2015-ben. Beleszámítva a nem konszolidált vállalatok árbevételét és a saját vállalatai között folytatott kereskedelmi tevékenységeket is, 2014-hez képest 16 százalékkal, 959 milliárd forintra növelte teljes magyarországi árbevételét. Ugyanebben az időszakban a magyar piacon realizált forgalom 23 százalékkal nőtt, összesen 246 milliárd forintra

„A jövő autói – Vezetőnélküli autók fejlesztése Magyarországon” címmel rendezett konferenciát a Nemzetgazdasági Minisztérium, a MAGE és a Budapesti Műszaki Egyetem társrendezésében. A Műegyetem dísztermében folyó konferencia alatt az egyetem épülete előtt, a rakparton kiállításon ismerkedhettek a résztvevők az élenjáró fejlesztők-gyártók működő prototípusaival

Az Egis gyógyszergyár budapesti, Keresztúri úti telephelyén megvalósuló, összesen 12 milliárd forint értékű átfogó hatóanyaggyártás korszerűsítési program hosszú távon biztosíthatja a magyarországi hatóanyaggyártás versenyképességét a távol-keleti riválisokkal szemben is

A kínai járműgyártó és energetikai holding csúcstechnológiás cégeket is felvásárolna nálunk

Szijjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszter, valamint Dr. Heinrich Hiesinger, a thyssenkrupp vezérigazgatója hivatalosan is elindították a thyssenkrupp új autóipari gyárának építését Jászfényszarun. A jelképes első kapavágással ünnepélyes keretek között adtak startjelet az új beruházás számára. A thyssenkrupp több mint 30 milliárd forint beruházással hoz létre motoralkatrészeket és kormányrendszereket gyártó üzemcsarnokot a helyszínen

Az Ars Technica beszámolója szerint oldott, kolloid nanokristályokból készítettek FET tranzisztorokra épülő áramköröket kutatók

A filmbéli titkos ügynök szériatartozékból valóság lehet a Samsung új szabadalmának köszönhetően

A 2015-ös „Év befektetője” hét kategóriában kiosztott díjátadó ünnepségén az ”Év K+F beruházója” elismerést a Robert Bosch Kft. kapta. A díjat Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter adta át Oliver Schatznak, a Bosch Budapesti Fejlesztési Központ vezetőjének
Rendezvények / Kiállítások
Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény
Elektronet nyomtatott kiadás
Legfrissebb lapszámunk kapható az újságárusoknál, vagy előfizethető honlapunkon, itt!
Legolvasottabb cikkeink
-
Bel Stewart-MagJack csatlakozók
-
Érintésvédelmi műszerek képességei
-
Amerikai tudományos elismerését a Kálmán-szűrő megalkotójának
-
Egyedi és szériamozgatási és -ellenőrzési rendszerek a folyamatok automatizálásához
-
2022-re 4 nm-es gyártástechnológiát céloz meg az Intel
-
Valódi és biztonságos alternatíva a boltokból kivont izzólámpákra
-
Skype: messze több, mint egy VoIP-telefon
-
A Szilícium-völgy válasza a globális válságra
-
A pendrájv sem csodaszer!
-
National Instruments