FőoldalÜzletKína nyitott a magyar ötletekre
2016. június 01., szerda ::

Kína nyitott a magyar ötletekre

Nem csak a tengeren túlra érdemes technológiát exportálni, keleten is hatalmas lehetőségek nyíltak. Kína legdinamikusabban fejlődő régiói ráadásul komoly érdeklődést mutatnak a magyar innováció iránt

Kína és Magyarország között tovább kell erősíteni a hidakat - Ez volt a fő gondolata annak a ma megrendezett budapesti konferenciának, amelyen Kína első „nemzeti innovatív városa” Sencsen mutatkozott be.

Magyarország kiemelten fontos partnere Kínának – állítják a konferencia szervezői, - hiszen a magyar technológiák és fejlesztések minősége már évekkel ezelőtt felkeltette a gyorsan fejlődő város vezetőinek figyelmét. Azonban nem csak a kínai-magyar kapcsolatokat fontosnak tartják, hanem azon fáradoznak, hogy minél több magyar kis- és középvállalkozásnak legyen lehetősége megjelenni a kínai piacon.

A rendezvényen a Kínában már siker elért vállalkozások mellett, a startup inkubációban és innovációban érdekelt cégek is nagy számban vettek részt. A nemzetközi piacra lépéssel foglalkozó The Connect East Incubator alapítói konkrét együttműködési szerződést is aláírtak a konferencián kínai partnerükkel az Invest Shenzhennel. Így a hazai innováció könnyebben juthat el a kínai piacokra.

Kusz Attila vezérigazgató szerint, a fejlődő kínai régiók egyre tudatosabban alkalmazzák az innovatív technológiákat, az együttműködés hatalmas lehetőséget nyithat azon termékek és szolgáltatások előtt, amelyek a fenntarthatóságot, a zöld technológiák alkalmazását tűzték célul.

„Kína minden olyan témában erős piac lehet a hazai KKV-k és startupok számára, ahol a projekt az életminőség javítását, a mezőgazdasági termelés hatékonyságát vagy a városi intelligens ökoszisztéma fejlesztését segíti. A The Connect East Incubator pont ebben látja a partnerség fontosságát, hiszen alapítói a hazai Cleantech, Greentech és Biotech vállalkozásokban látják a jövőt, s biztosak benne, hogy a víztisztítás, a környezeti technológiák és az intelligens mezőgazdasági megoldások világszerte egyre keresettebbek lesznek.” – állítja a magyar inkubátor vezetője.

Az idei konferencia céljának a kínai delegáció vezetője a megkezdett kapcsolatok tovább építését jelölte meg. Magyarország, jelenleg is Kína legfontosabb partnere a régióban, s ezt tovább kívánják fejleszteni a most aláírt innovációs együttműködés segítségével is.

„A fejlett ázsiai városok felveszik a versenyt bármely világvárossal, nincs olyan szolgáltatás vagy áru, mely a hétköznapi igények kielégítéséhez ne lenne elérhető. Ugyanakkor a kulturális és fejlődési ütemben rejlő különbségek miatt rengeteg lehetőség van, ahol az ázsiai és az európai partnerek egymásra találásából remek üzleti lehetőségek alakulhatnak ki.” – meséli az MZKConsulting vezetője Marczali Zoltán, aki már több éve segíti a két ország közötti gazdasági hidak felépítését.

A konferencia társszervezője az Invest Shenzhen, a sencseni önkormányzat által alapított beruházásösztönző vállalat, feladata, hogy támogasson és bevonzzon hazai és külföldi cégeket, abba a 16 milliós városba, amely Kína első „Nemzeti Innovatív Városa” pilot projektje volt. Sencsen tavaly a GDP 4 százalékát költötte kutatás-fejlesztésre. A városi befektetés ösztönző hivatal tőkealapjai nagyjából 1,2 milliárd eurót kezelnek. A high-tech ipar az első számú ágazat a városban, így az Invest Shenzhen elsősorban technológiát, know-how-t keres, a technológiai fókuszú cégeket próbál meggyőzni, hogy székhelyüket a városba tegyék.

A magyar-kínai gazdasági kapcsolatok erősödést mutatja az is, hogy alig néhány hete érkezett haza Kínából az a magyar delegáció, amely a Csunkingi Hi-Tech Kiállítás és Vásár közönsége előtt mutatta be a hazai projekteket. A 33 milliós nagyvárosban rendezett eseményen Magyarország volt a díszvendég. A magyar The Connect East Incubator itt aláírt megállapodása szerint a két ország innovációs szakemberei együttműködve egy kínai-magyar technológia transzfer központot hoznak létre.

A magyar külügy is fontosnak tartja a kínai kapcsolatokat, ezért is hozott létre főkonzulátust Hongkong és Sanghaj mellett Csungkingban is.

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény