FőoldalCikkekCikkek megjelenítése címkék szerint: egyetem

egyetem

A Pannon Egyetem már több éve aktív résztvevője a Kutatók Éjszakája országos hatókörű rendezvénysorozatának. Az egyetem öt kara két városban, Veszprémben és Keszthelyen várta a tudomány iránt érdeklődőket

A Veszprémben augusztus 22-28 között megrendezett Közép-európai Matematikai Olimpián az egyéni versenyben három magyar aranyérem született (Di Giovanni Márk, Homonnay Bálint és Maga Balázs), míg a csapat és két egyéni versenyző (Janzer Barnabás és Simon Péter) ezüstérmet vehettek át

Az országos hatókörű Erdős Pál Matematikai Tehetséggondozó Iskola kiváló középiskolás diákjai és a kar szakjaira magas pontszámmal felvett elsőévesek számára szervezett nyári szakmai tábort a Pannon Egyetem Műszaki Informatikai Kara Veszprémben augusztus 11. és 18. között. A rendezvényre az ország minden tájáról, Nagykanizsától Békéscsabáig, valamint a határon túlról, Zentáról is érkeztek diákok, akik érdekes előadásokon és gyakorlati foglalkozásokon vehettek részt, valamint megismerhették a kar fő kutatási területeit

A Pannon Egyetem, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, valamint a Miskolci Egyetem „Mechatronikai MSc szak tananyagfejlesztése" című, közel 210 millió forint értékű közös projektje (TÁMOP-4.1.2.A/1-11/1-2011-0042) - 5%-os önerő mellett - összesen 198 681 288,Ft összegű támogatásban részesült. A Pannon Egyetem vezetésével megvalósuló projekt huszonnégy hónapos futamidejének utolsó negyedébe lépve a résztvevők a mechatronika oktatás történetét, jövőjét és az ipar által igényelt szakemberekkel szembeni elvárásokat feldolgozó konferencia keretében mutatták be eddig elért eredményeiket, közel és hosszútávra vonatkozó célkitűzéseiket Veszprémben

Az Óbudai Egyetem kiemelkedő eseményét jelentette a nemzetközi tudományos élet két meghatározó alakjának díszdoktorrá avatása. Az egyetem Szenátusának kibővített ülését Prof. Dr. Réger Mihály tudományos rektorhelyettes vezette, a díszdoktori címeket Prof. Dr. Rudas Imre rektor és Prof. Dr. Fodor János rektorhelyettes, a Doktori Tanács elnöke adta át

A Pannon Egyetem Műszaki Informatikai Karán működő Képfeldolgozás Laboratórium és az MTA SZTAKI Elosztott Események Elemzése Kutatólaboratóriuma június 17. és 19. között tartotta a 11. Tartalom-alapú Multimédia Indexelés konferenciát Veszprémben

A Pannon Egyetem Mérnöki Kar Radiokémiai és Radioökológiai Intézete és a Radioökológiai Tisztaságért Társadalmi Szervezet szervezésében 2013. május 16. és 17. között rendezte meg a „VIIth Hungarian Radon Forum and Radon in Environment Satellite Workshop" nemzetközi konferenciát

„Az európai robotika jövőjének megteremtése" mottóval nyitották meg a 3. Európai Robotikai Fórumot a Rhône-Alpes régió szívében, Lyonban. A fórumra több mint 300 szakember érkezett a kontinens minden tájáról. A háromnapos rendezvény keretei között több mint 30 workshop gazdag programjából választhattak a részvevők, ezzel együtt megtartották a legnagyobb európai robotikai platform, az euRobotics éves közgyűlését, illetve lehetőség volt az Innorobo regionális szakmai kiállítás megtekintésére, ahol találkozni lehetett élőben a jelen és a jövő legígéretesebb robotfejlesztéseivel. Az Óbudai Egyetemet a Bejczy Antal iRobottechnikai Központ delegáltja képviselte

Az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT) 31. alkalommal rendezte meg az országos tudományos diákköri konferencia szekcióit. Az április 26-ig tartó rendezvénysorozaton az elmúlt két évben az egyetemeken és főiskolákon bemutatott és minősített 13000 TDK-pályamunkát készítő mintegy 15000 szerző közül több mint 5800 fiatal tudósjelölt mutatkozik be 16 tudományterületi szekcióban, összesen több mint 400 tagozatban. A fiatalok neves szakemberekből álló zsűrik előtt ismertetik tudományos eredményeiket

2013. március 25-én Zala Mihály, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Nemzeti Biztonsági Felügyelet elnöke együttműködési megállapodást írt alá Prof. Dr. Rudas Imrével, az Óbudai Egyetem rektorával, melyben a felügyelet vállalja, hogy előmozdítja a biztonságvédelmi szakma – fizikai biztonság, informatikai biztonság, kisugárzás-védelem, sérülékenység vizsgálat – szegmenseiben az egyetem működésének oktatás-szakmai támogatását. Az Óbudai Egyetem az együttműködés során segíti a Nemzeti Biztonsági Felügyelet biztonságtechnikai, informatikai biztonsági termékajánlási, terméktanúsítási szakmai irányelveinek, szakmai követelményeinek kidolgozását, elfogadtatását és aktualizálását

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény