üzleti eredmény
Úgy látszik, semmi nem tudja megingatni a világ legnagyobb chipgyártója pozícióit.
Történetének legnagyobb negyedéves árbevételét érte el 2022 január-márciusában az LG Electronics Inc.
"Továbbra is érzékeljük a földrajzi és üzleti értelemben is kiegyensúlyozott portfoliónk eredményre gyakorolt kedvező hatását" - mondta el Joe Hogan, az ABB vezérigazgatója. "Számos fontos szektorban és régióban, köztük Kínában is sikerült növelnünk rendelésállományunkat, és bizakodásra ad okot, hogy a legtöbb termék üzletágunkban további folyamatos növekedést mutatott a megrendelések száma az év első negyedévéhez képest
A magyarországi Bosch csoport az előző üzleti évhez képest 17 százalékkal növelte forgalmát 2012-ben. A különböző technológiák és szolgáltatások vezető nemzetközi szállítója tíz leányvállalatával 594 milliárd forint forgalmat ért el, saját vállalatai között folytatott kereskedelmi tevékenységeit is beleértve
Stabil megrendelésekről és az árbevétel növekedéséről számolt be az ABB cégcsoport 2012 Q3-ra vonatkozóan, a kihívásokat jelentő makrogazdasági környezet ellenére is, mert a cég képes volt hasznot húzni kiegyensúlyozott piaci kitettségeiből, különösen az észak-amerikai automatizálási piacon szerzett legutóbbi akvizícióiból nyert tapasztalataiból
Rendezvények / Kiállítások
Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény
Elektronet nyomtatott kiadás
Legfrissebb lapszámunk kapható az újságárusoknál, vagy előfizethető honlapunkon, itt!
Legolvasottabb cikkeink
-
Bel Stewart-MagJack csatlakozók
-
Érintésvédelmi műszerek képességei
-
Egyedi és szériamozgatási és -ellenőrzési rendszerek a folyamatok automatizálásához
-
Amerikai tudományos elismerését a Kálmán-szűrő megalkotójának
-
Valódi és biztonságos alternatíva a boltokból kivont izzólámpákra
-
2022-re 4 nm-es gyártástechnológiát céloz meg az Intel
-
Skype: messze több, mint egy VoIP-telefon
-
A Szilícium-völgy válasza a globális válságra
-
A pendrájv sem csodaszer!
-
National Instruments