FőoldalCikkek

Svéd-Magyar Innovációs Napok 2013

– befektetés a jövőbe a fenntartható társadalomért és a versenyképességért A versenyképesség megőrzése, új munkahelyek teremtése egyre nehezebb, mégis elsődleges feladat Európa államai számára. Egyre több a tapasztalat arról, hogy az innovációt felkaroló, azt előtérbe helyező tagországok könnyebben találnak megoldásokat a sürgető és komplex társadalmi-környezeti kihívásokra a globális, tudásalapú gazdaságban. A két ország kormányzati szakértői és Magyarországon is működő neves svéd vállalatok vezetői a gyorsan változó környezethez való alkalmazkodás vezérfonalait, az új innovációs stratégiákat vitatták meg. Mindkét nemzet innovációs alapdokumentuma azzal a céllal jött létre, hogy elérhessék az Európa 2020 stratégiában megfogalmazott uniós célokat, és iránymutatással szolgáljon mind Svédország mind Magyarország számára az innovációs képesség megalapozásában és növelésében

Altium Live-a közösségsegítette tervezés

Az elektronikai ipar gyors és folyamatos változása megköveteli a gyártóktól a naprakészséget, az új technológiák bevezetését. A tervezés során továbbá törekszenek a fejlesztés költségeinek és idejének minimalizálására, és igyekszenek a vevők által támasztott elvárásoknak is eleget tenni. Az elektronikai tervezőszoftverek, ezen belül is a PCB tervezőszoftverek esetén az alkatrészkönyvtárak megfelelő kezelése, azok könnyen beszerezhetősége kulcsfontosságú

Automatizált, forró forraszos kivezető-ónozó rendszer

Az ACE Production Technologies bejelentette LTS 300 megoldását. Ezzel az automatizált, forró forraszos rendszerrel minden furatszerelt és felületszerelt alkatrész újrakondicionálható, így biztosítható kompatibilitásuk az RoHS és nagy megbízhatósági előírásokkal

Belülről kifelé – kívülről befelé

Megbízható dugaszolható csatlakozások a napelemes berendezések számára A napelemes berendezéseknél a készülékcsatlakozókat a lánc utolsó szemeként gyakran (tévesen) elhanyagolják. Az igazság viszont az, hogy ezek a csatlakozások fontos tényezői a készülékek piaci pozicionálásának, persze csak akkor, ha a tervező megfelelő módon választotta ki őket. A helyesen a láncba illő készülékcsatlakozók nemcsak a készülékgyártó számára hasznosak, de a napelemes berendezés helyszíni szerelését végző szakembereknek is

EuRobotics tag az Óbudai Egyetem

„Az európai robotika jövőjének megteremtése" mottóval nyitották meg a 3. Európai Robotikai Fórumot a Rhône-Alpes régió szívében, Lyonban. A fórumra több mint 300 szakember érkezett a kontinens minden tájáról. A háromnapos rendezvény keretei között több mint 30 workshop gazdag programjából választhattak a részvevők, ezzel együtt megtartották a legnagyobb európai robotikai platform, az euRobotics éves közgyűlését, illetve lehetőség volt az Innorobo regionális szakmai kiállítás megtekintésére, ahol találkozni lehetett élőben a jelen és a jövő legígéretesebb robotfejlesztéseivel. Az Óbudai Egyetemet a Bejczy Antal iRobottechnikai Központ delegáltja képviselte

Piacon az első ívelt OLED TV

Dél-Koreában hamarosan lehetőség nyílik az 55 hüvelykes (54,6") ívelt LG OLED TV-k előrendelésére, melyek szállítását a jövő hónapban kezdi meg a vállalat. Dél-Koreában 1400-nál is több LG üzletben lehet rendelést leadni a prémium kategóriás 55EA9800-s modellre, amelynek ára 15 millió koreai von, azaz körülbelül 3,1 millió forint. Ezzel az LG lett az első olyan vállalat, amelynek termékkínálatában a síkképernyős és az ívelt OLED TV egyaránt megtalálható. A dél-koreai vállalat így jelentős előnyre tett szert az OLED szegmensben, mely — a DisplaySearch kutatása szerint — 2016-ig várhatóan 7 milliós darabszámra bővül

Az ipar első, 48 V-os, állandó bekapcsolási idejű konvertere

A Texas Instruments három új, 48 V-os feszültségcsökkentő szabályozót mutatott be integrált alsó és felső oldali MOSFET-ekkel, egy-, ill. többkimenetű tápegységekhez fejlesztve. A 650 mA-es LM25017, a 300 mA-es LM25018 és a 100 mA-es LM25019 Fly-Buck konverterek állandó bekapcsolási idejű („constant on-time" — COT) vezérlési architektúrán nyugszanak, amely a több DC/DC-átalakítóval működő, hagyományos megoldásokhoz képest kb. 40 százalékkal kisebb kártyahelyet igényel

Új Hyperclean stenciltisztító megoldás

Sokféle megoldás létezik a piacon stenciltisztításra, amelyek közül kiemelkedik az SMT Express által forgalmazott, innovatív alapanyag-összetételű Hyperclean. A 100%-ban polipropilénből készülő, szövésmentes anyagú törlőtekercs rendkívül gyorsan abszorbeálja a felületére kerülő anyagokat

Mi az az EFD?

Az EFD (Environmentally Friendly Drilling Systems) a szénhidrogének közül a gázokra és az olajra vonatkozó új, környezetbarát fúrási technológiát jelenti. A hatalmas környezetszennyezéssel járó kitermelés és a közelmúltban bekövetkezett ökológiai katasztrófák (máig a legnagyobb: Mexikói-öböl, 2010. június, 3,4 millió gallon/nap mennyiségű olaj ömlött a tengerbe heteken át) rádöbbentették az emberiséget, hogy kutatásokat kell folytatni a környezetbarát technológiák kidolgozására

TiJöttök!

Európai Uniós támogatással indul útjára a „TiJöttök!" elnevezésű program, mely a műszaki- és tudományos életpályákat kívánja bemutatni és vonzóvá tenni Magyarország fiataljai számára. A május 7-én induló program fővédnöke Dr. Cséfalvay Zoltán parlamenti és gazdaságstratégiáért felelős államtitkár. Az Új Széchenyi Terv keretében elnyert 49,4 millió forintos támogatásnak köszönhetően a fiatalok megismerkedhetnek a tudományos kutatói, a vállalati mérnöki, illetve az innovatív vállalkozói életpályák nyújtotta lehetőségekkel

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény