FőoldalCikkek

A JÖVŐ autói

„A jövő autói – Vezetőnélküli autók fejlesztése Magyarországon” címmel rendezett konferenciát a Nemzetgazdasági Minisztérium, a MAGE és a Budapesti Műszaki Egyetem társrendezésében. A Műegyetem dísztermében folyó konferencia alatt az egyetem épülete előtt, a rakparton kiállításon ismerkedhettek a résztvevők az élenjáró fejlesztők-gyártók működő prototípusaival

Úszó szélerőmű farm Norvégiában

A norvég Statoil energiavállalat megkapta az engedélyt arra, hogy a Skócia keleti partja mellett tengerfeneket használja, így megépülhet a világ első úszó partmenti szélerőmű-farmja. Ha beválik, olyan országok is telepíthetnek szélerőműveket a tengerre, amelyek partjainál a technológia eddig nem tette lehetővé az építést

80 új töltőállomás országszerte az elektromos autók számára – egy éven belül

A Schneider Electric és az ELMŰ bejelentették együttműködési megállapodásukat. Az ELMŰ 2015 szeptemberében indított tendert falra szerelhető töltőállomásokra vonatkozóan. A pályázat eredményeként a francia székhelyű Schneider Electric nyerte el a keretszerződésként megkötött projektet, melynek részeként 1 év alatt várhatóan mintegy 80 elektromos töltőállomást telepít Magyarországon, elsősorban társasházak és irodaházak, később akár hotelek, önkormányzati épületek, kereskedelmi egységek és parkolóházak környezetében

Rosszul alakult az első negyedév a magyarországi tartós műszaki cikkek piacán

Tavaly a teljes évet nézve rendkívül erős, a GDP-növekedést messze felülmúló bővülést mutatott a szektor, idén sokkal rosszabbul alakult a kezdés. A lanyhább eladások mögött azonban nagyon eltérő teljesítményt mutattak az egyes termékcsoportok – derül ki a GfK friss piackutatási jelentéséből

Magyarországra is megérkezett az LG legújabb okostelefonja

Az LG bejelentette, hogy már Magyarországon is elérhető az LG X screen okostelefon a vállalat partnereinek kínálatában. A 2016-os MWC-n bemutatott új X-sorozat tagja, az LG X screen a kiváló kamerát, az Always-on funkcióval rendelkező másodlagos kijelzőt, valamint a prémium kialakítást egyesíti — ráadásul mindezt elérhető áron kínálja

A negyedik ipari forradalom – fel kell rá készülni!

„Sohasem fog újra olyan lassan változni a világ, mint ma!” – mondta Holger Stelzner, az FAZ kiadója megnyitó beszédében egy, a gazdaság digitális átalakulásával foglalkozó konferencián 2015 novemberében. A napjainkban zajló, a technológiai innovációnak köszönhető negyedik ipari forradalom előbb-utóbb minden iparágat át fog szőni

A mobilitás jövőjének szolgálatában – a jelen eszközeivel

A világ egyre dinamikusabbá és hálózatközpontúbbá válik, a TE Connectivity (TE) pedig teljes elkötelezettséget mutat aziránt, hogy ezeket a pozitív változásokat beépítse a mindennapi életünkbe. A cég termékei és megoldásai nagy megbízhatóságú és biztonságos energia-, adat- és jelátvitelt biztosítanak, amelyek elengedhetetlen alapfeltételei az új felhasználói élmények, életstílusok és forradalmi üzleti modellek megalapozásának...

Nyerje meg a Microchip bővített mTouch kapacitív érintésvezérelt alkalmazásfejlesztő platformját!

Az ELEKTRONET és a Microchip közös játéka jóvoltából most lehetősége van nyerni egy Microchip enhanced mTouch™ Capacitive Touch Evaluation Kit fejlesztőplatformot. Az enhanced mTouch™ Capacitive Touch Evaluation Kit fejlesztőplatform (Microchip hivatalos cikkszám: DM183026-2) egy egyszerű platform, amelyet olyan különféle, kapacitív érintésérzékeny technológiára alapuló alkalmazások fejlesztéséhez kínál a Microchip, amelyek alapját a PIC16F, PIC24F, PIC18F és PIC32 sorozatú mikrovezérlők szolgáltatják

Hardvermérnök kihívásaira hangolva…

Az elmúlt években a NYÁK-tervezés területén nagyot fordult a világ az elektronikai fejlesztőmérnökökkel. A megnövekedett feladatokat egyre szélesebb körben és kisebb csoportokban végzik el, és a tervezési folyamat egészét kell végigkísérni, ezért nem mindegy, milyen eszközöket részesítünk előnyben a feladatok támogatására

Amikor minden csepp számít…

Kifinomult megoldás vízalapú folyadékok adagolásához a Balluff szenzortechnológiája alapján. A cikkben bemutatott folyadékadagolási feladatnál a két kulcstényező a folyadéktartály és annak tartalma. Különösen a kis adagolási mennyiségeknél fordulhat elő, hogy egy csepp is már túlságosan sok, ezért a BrandTech cég a folyadéktárolóra helyezhető adagolóinál a kompaktság mellett a kifinomult szenzortechnológia alkalmazására is nagy hangsúlyt fektetett...

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény