FőoldalCikkek

Elon Musk szerint szabotázs történt a Teslánál

A Tesla vezérigazgatója jugoszláv békaembereket sejt a cég sikertelensége mögött

A decentralizált energiapiacon bárki lehet szolgáltató!

A megújuló energiaforrások és az IoT eszközök fokozott előtérbe kerülésével az energia-előállítás, -tárolás és -felhasználás hatalmas átalakuláson megy keresztül. Az egyre fejlettebb, ugyanakkor egyre olcsóbb technológia lehetőséget nyit a decentralizált energiahálózat számára, amely életképes alternatívája lehet a hagyományos módszernek azáltal, hogy csökkenti többek között a szállítási költséget, a környezetterhelést és az energiafüggést, miközben növeli a hatékonyságot és a fenntarthatóságot. Az átalakulás nemcsak az infrastruktúrát érinti, de megváltoztatja a klasszikus fogyasztói és termelői szerepeket is, amelyek szerint a vállalatok, sőt az egyének is képesek energiát előállítani és szolgáltatni a rendelkezésükre álló eszközöknek köszönhetően

Nehéz munkaerőt szerezni, de még nehezebb megtartani

A KSH 2017-es munkaerőpiaci folyamatok vizsgálata kimutatta, hogy a gazdasági növekedés a korábbinál több területen eredményezett munkaerőhiányt, tavaly éves átlagban 23 százalékkal haladta meg a munkáltatók által betöltésre váróként jelentett álláshelyek száma az egy évvel korábbit, az utolsó negyedévben már 100-ból 2,4 álláshely volt üres. A krónikus munkaerőhiányt a belső tartalékok feltárásával is enyhíthetik a cégek, ennek rengeteg pozitív hozadéka van a cég dolgozóira nézve is, a túlóra csökkenés mellett a leterheltség is normalizálódik

Kisméretű infravörös hőmérséklet érzékelő ipari berendezésekhez

Az RS Components bemutatott egy új RS Pro alacsony költségű és nagy teljesítményű infravörös hőmérséklet érzékelőt. Az igen vonzó áron kapható készülék legfontosabb tulajdonságai a rendkívül kis méret – 31 mm átmérőjű és csupán 30 mm magas – és az oldalról belépő kábel, amely ideálissá teszi korlátozott hellyel rendelkező területekre való beépítésre. További tulajdonságai a gyors, 125 ms-os válaszidő, a beépített hőmérséklet kijelző és a kezelőszervek

IT-sítették a Rubik-kockát

A kirakni képtelenek számára Bluetooth-kapcsolattal látták el a Rubik-kockát

Inverter- és optimalizáló megoldás a napenergia-rendszerek felhasználói számára

Az ABB és a Tigo bejelentette, hogy kompatibilis együttműködést biztosítanak az ABB UNO-DM-PLUS invertercsaládja és a Tigo TS4 optimalizáló platformja között. Az ABB és a Tigo kombinált modulmegoldása már a kereskedelmi forgalomban is kapható

Kongói jogszabálytól drágulhat a Li akkumulátor

A Kongói Demokratikus Köztársaságban törvényerőre emelkedett az új bányajogi szabályokat tartalmazó elnöki kódex, amely óriási hatással lehet az akkumulátorok gyártására

Új hidrogéngenerátor

A HydroGen sorozat HG 6.0 modellje percenként akár 1,3 liter mennyiségű, 99,9999%-nál is nagyobb tisztaságú hidrogén előállítására képes akár 16 bar kimeneti nyomás alatt. A HG 6.0-ban egy új, hosszú élettartamú, többrétegű elektrolitikus cella található polimermembránnal és desztillált vízzel, alkálioldalot vagy savat a rendszer nem használ. Az innovatív, kétoszlopos, automatikus regenerációs gázszárító rendszer maximális hidrogéntisztaságot biztosít, teljes mértékben karbantartásmentes, és tökéletesen támogatja a 24 órás, folyamatos üzemet

Az MI-re összpontosítottak a sanghaji CES-en

A vezető kínai tévégyártók az MI-fejlesztésben látják termékeik piacképességét

Komplett napenergia-hasznosítási portfólió az ABB-tól

Az ABB folytatja portfóliója szélesítését, és erősíti globális piaci jelenlétét, hogy ezzel támogassa a napenergia biztonságosabb, tisztább és fenntarthatóbb termelését. A legújabb megoldások a napenergiát hasznosító termékek legszélesebb választékát biztosítják az energiatermeléshez és a rendszerek kiépítéséhez, de magukba foglalják azokat a jövőbiztos energiatárolási megoldásokat is, amelyek a saját fogyasztás lakossági szektorban tapasztalható növekedését tudják hatékonyan kezelni

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény