Máthé Balázs (50) a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetemen (JPTE) végzett 1995-ben. Korábbi tanulmányai keretében EU-jogot tanult az olaszországi Trento-i Tudományegyetem jogi karán és néhány félévet végzett a JPTE bölcsészkarán is. Mielőtt a Magyar Telekomhoz belépett, több mint egy évtizeden keresztül különböző nemzetközi ügyvédi irodáknál dolgozott. Ebből öt évet az egyik vezető globális jogi tanácsadó cég, a Linklaters budapesti irodájában, ahol a vállalati ügyekkel foglalkozó csoportot vezette partnerként. Fő szakterülete ügyvédként a nemzetközi vállalatfelvásárlások és vállalategyesítések (M&A), valamint a vállalatok irányítási struktúrája volt. A Magyar Telekomhoz csoport jogi igazgatóként 2007-ben csatlakozott. Mostani posztját 2010. július 1. óta tölti be.
“A Magyar Telekom nevében ezúton is szeretnék köszönetet mondani Balázsnak évtizedes vezetői és szakmai munkájáért, mellyel nagyban hozzájárult társaságunk eredményeihez. További pályájához sok sikert kívánunk” – mondta Rékasi Tibor, a Magyar Telekom vezérigazgatója.