FőoldalArchívumMég ebben a hónapban távozik a Nokia vezérigazgatója
2010. szeptember 10., péntek ::

Még ebben a hónapban távozik a Nokia vezérigazgatója

Mint arról az elektro-net.hu-n már korábban is hírt adtunk, leváltják a cég mostani elsőszámú vezetőjét, Olli-Pekka Kallasvuot. A vezetőváltás hírére a Helsinki Értéktőzsdén máris 6,5 százalékkal megugrott a vállalat értékpapírjainak árfolyama. Kallasvuo helyére Stephen Elop a Microsoft Business üzletágának irányítója kerül. Tőle azt remélik, hogy vezetésével a Nokia sikeresebben fel tudja venni a versenyt a főbb vetélytársaival

A döntést azután hozta meg a Nokia, hogy a világ legnagyobb mobilkészülék gyártójának részvényei az idén több mint 20 százalékkal gyengültek. A vártnál gyengébb szereplés miatt az utóbbi időben nagy nyomás nehezedett Olli-Pekka Kallasvuóra, és hónapok óta keringtek hírek arról, hogy a cég új vezetőt keres. Kallasvuo 2005 óta állt a társaság élén, előtte a mobiltelefon részleget vezette, azt megelőzően a Nokia pénzügyi igazgatója volt.

2010. második negyedévében csökkent a Nokia profitja elsősorban amiatt, hogy gyengén alakultak az eladások, és a társaság veszített piaci részesedéséből. Az adózott eredmény 40 százalékkal 227 millió euróra esett április-június között az egy évvel korábbi 380 millióról. A bevétel egy százalékkal nőtt, 10 milliárd euróra. A Nokia részesedése a világpiacon 33 százalékra mérséklődött a második negyedévben az egy évvel korábbi 35 százalékról.

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény