FőoldalArchívumSzerdától már 75 wattos izzó sem lesz
2010. augusztus 30., hétfő ::

Szerdától már 75 wattos izzó sem lesz

Folytatódik a sokak által megkérdőjelezett hasznosságú EU-s irányelv végrehajtása: szeptember 1-től az üzletek nem rendelhetnek már 75 wattos hagyományos izzókat sem. A készletek kifutásáig a kiskereskedelmi üzletek elvileg még kínálhatnak a kivonásra ítélt izzókból

Környezetvédelmi megfontolásokra hivatkozva az EU tavaly kezdte meg a hagyományos égők kereskedelmének felszámolását. Ekkor a 100 wattos izzókat vonták ki a forgalomból. A kisebb teljesítményű hagyományos izzók 2012-ben tűnnek majd el véglegesen az üzletekből.

A döntés hátterében az áll, hogy az új típusú, energiatakarékos izzók akár ötször kevesebb áramot fogyasztanak, mint a klasszikus izzólámpák - így használatukkal jelentősen csökkenteni lehet a környezetszennyezést. Az intézkedés szükségességét és célszerűségét, a megvalósítás ésszerűségét többször is megkérdőjelezték már. Például előbb a legnagyobb teljesítményű izzók forgalmazását tiltották be, holott ezek energia hasznosítása (lumen/watt) jobb, mint a kisebb teljesítményűeké - vagyis az energiát jobban pocsékoló eszközök maradnak a legtovább a boltokban.

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény