FőoldalArchívumSzlovákiából jön a Siemens Zrt. új vezérigazgatója
2010. május 21., péntek ::

Szlovákiából jön a Siemens Zrt. új vezérigazgatója

Az új vezérigazgató a szlovák Siemens gazdasági igazgatói pozíciójából érkezik a magyar leány élére.A vezetőváltás oka a társaság szerint, hogy az elmúlt három évben, az irányítása alatt bekövetkezett pozitív változásokat követően a korábbi vállalatvezető Szentkuti László és a Siemens eltérő vállalatvezetési elképzeléseket fogalmazott meg a jövőre nézve

A Siemens AG közép- és kelet-európai régiós vezetésének javaslatára és a Siemens Zrt. részvényeseinek döntése alapján 2010. május 20-tól Dale A. Martin kapott megbízatást a Siemens Zrt. vezetésére. Ő a szlovák Siemens gazdasági igazgatói székét cseréli az első számú magyar vezetői pozícióra. 1991 óta dolgozik a nemzetközi iparvállalatnál gazdasági felső vezetőként, korábban Japánban is tevékenykedett a Siemens AG egyik cégénél.

A magyar vállalatcsoport működése sem ismeretlen számára, a kilencvenes években már több vezető állást is betöltött itt. A magyar származására büszke, 53 éves, közgazdász végzettségű Dale André Martin amerikai és osztrák kettős állampolgár, magyar, német és angol nyelven folyékonyan beszél, továbbá társalgási szinten beszél franciául és kínaiul.

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény