FőoldalArchívumÚj kormányzati kis- és középvállalati politika szükséges - az ERENET győri nyilatkozata
2010. április 06., kedd ::

Új kormányzati kis- és középvállalati politika szükséges - az ERENET győri nyilatkozata

OTS hírvonalon kaptuk a következő hírt, amely az elektronikai szektorra is érvényes:A mikro-, kis- és középvállalkozási (továbbiakban KKV) szektor a hazai gazdasági élet meghatározó eleme. Annak működési jellemzői, versenyképessége kihat a magyar gazdaság teljesítményére, és meghatározó módon befolyásolja a foglalkoztatást. A kilencvenes évek elejétől lezajlott változások következtében KKV-k száma folyamatosan növekedett, és jelenleg ez a szektor adja a hazai vállalkozások 99%-át, és a magyar GDP több mint felét állítják elő, miközben a versenyszférában foglalkoztatottak több mint 70 %-a ebben a szektorban tevékenykedik

Az ERENET (EntREpreneurship NETwork) Magyar Tagozata, amely 14 hazai egyetem és főiskola, az MTA és a Magyar Vállalkozásfejlesztési Hálózat Konzorcium legjobb szakértőiből áll, figyelemmel kíséri a KKV-szektor helyzetét és összehasonlítja Közép-Kelet-Európa és az EU országaival. 2010. március 27-én a győri Széchenyi István Egyetemen Hazai KKV politika - Értékelés és lehetséges kitörési pontok c. műhelymunka keretében értékelték a jelenlegi helyzetet, megvitatták a szükséges változtatási irányokat, és a Kormány részére egy tízpontos fejlesztési irányokat javasolt.

Főbb irányok:

  • A KKV-k adminisztratív terheinek csökkentése.
  • Adó- és járulékrendszer átfogó változtatása.
  • Új támogatási rendszer innovatív és versenyképes induló vállalkozásoknak.
  • Esélyegyenlőség a vállalkozásnak, tulajdoni formára, méretre és egyéb jellemzőkre tekintet nélkül.
  • A KKV-k pénzügyi és támogatási rendszerének átalakítása.
  • A vállalkozói társadalom megteremtése.
  • Stabil és kiszámítható kormányzati KKV-politika.
  • Nemzeti Kisvállalkozás-fejlesztési Ügynökség létrehozása.
  • Rendszeres társadalmi párbeszéd a KKV-szektor, a döntéshozók és a civil közösségek között.
További felvilágosítást adnak: Dr. Szabó Antal az ERENET igazgatója (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.), Kovács István a MVHK elnöke (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.).

A hírhez megjegyezzük, hogy az elektronikai iparban nem szabad figyelmen kívül hagyni a multinacionális vállalatokat sem, amelyek szinte kivétel nélkül külföldi tulajdonban vannak, de többségében a valódi high-tech-et képviselik és az elektronikai termelésben és foglalkoztatásban is meghatározó szerepük van. Ezek a cégek is igénylik a társadalmi párbeszédet a KKV-kel, ami kölcsönös. A kormányzati feladatkörhöz tehát kívánkozik egy kiegészítő pont, nevezetesen a fórumok megteremtése ehhez a párbeszédhez is, ami lehetővé teszi az elektronikai ipar kicsi és nagy szereplőinek egyenlő esélyen alapuló kapcsolatát.

Lambert Miklós

ELEKTRONET szerkesztőbizottság elnöke

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény