FőoldalArchívumLátogatóban a Mediso Kft.-nél
2010. március 16., kedd ::

Látogatóban a Mediso Kft.-nél

A budapesti székhelyű Mediso Orvosi Berendezés Fejlesztő és Szerviz Kft.-t 1990-ben hozta létre három, a Gamma Művekben dolgozó szakember egy budai lakásban, gammakamerák szervizellátására.Ma már olyan óriásokkal versenyeznek eredményesen a világpiacon, mint a Siemens, a Philips vagy a General Electric

A cég ügyvezetője a Mediso Kft. létrehozásakor már hétéves gyártói tapasztalattal rendelkezett a gammakamerák meghatározó részének, a detektoroknak a gyártásában. A vállalkozás 1994-ben kezdte el gyártani első, saját fejlesztésű planáris gammakameráját, amellyel konkurenciát teremtett az akkori egyetlen hazai gyártónak. 1996-ban jelent meg az első Mediso SPECT (egyes fotonemissziós komputertomográf) kamerájuk. 1998-ban felvásárolták a Gamma Művek nukleáris üzletágát. A folyamatosan bővülő, 100%-ban magyar tulajdonú cégről Bagaméry Istvánt, a kft. ügyvezetőjét, alapítóját kérdeztük.

A cég fő tevékenységi köre
A Mediso neve az angol Medical Imaging Systemsből ered. Mint az ebből is látható, a cég igen speciális területen dolgozik: izotópos orvosdiagnosztikai berendezések széles skáláját gyártják. Ezen belül eleinte planáris gammakamerákat és SPECT-kamerákat állítottak elő, azonban az utóbbi években a SPECT/CT- (egyes fotonemissziós komputertomográf kombinálva röntgen komputertomográffal) és PET/CT- (pozitronemissziós tomográf kombinálva röntgenkomputer-tomográffal) rendszerekkel bővítették a cég profilját. Így ma már a nukleáris orvostechnikában használatos képalkotó diagnosztikai rendszerek fejlesztésének, gyártásának, forgalmazásának és szervizelésének teljes területét lefedik.
A tevékenységét gammakamera szervizcsoportként megkezdő vállalkozás különböző típusú kamerákat és klinikai megoldásokat forgalmazó és gyártó vállalattá fejlődött. Létrehozása óta a Mediso folyamatosan és keményen küzdött azért, hogy csúcsminőségű, de költségtakarékos megoldásokkal fokozza termékpalettájának minőségét. Ezen tevékenységeknek köszönhetően sikerült egyrészt a nukleáris orvosdiagnosztikai berendezések piacán vezető céggé válni Magyarországon, másrészt pedig a világ negyedik legnagyobb nukleáris gyógyászati diagnosztikaberendezés-gyártójává. Termékfejlesztései és -értékesítési sikereik eredményeként a kft. értékesítési tevékenysége és képviseletei révén jelentős tényező a világpiac több régiójában.
A termékskála bővülésével az alkalmazotti létszám is dinamikusan növekedett, jelenleg 110 főt foglalkoztatnak. Az alkalmazottak magasan képzett szakemberek, a felsőfokú végzettségűek aránya 75%. A Mediso gyártórészlege valósítja meg az egyedülálló minőségű, precíz mérnöki munkával tervezett berendezéseket. A gyártmányok minőségbiztosításában kiemelt szerepet játszanak a gondosan megválasztott alkatrészbeszállítók.
Összességében a cég fő tevékenységi köre az alábbiak szerint foglalható össze:

  • Innovatív humán és preklinikai képalkotó technológiák kutatása és fejlesztése
  • Csúcstechnológiájú humán és preklinikai (kutatás kisállatokkal) képalkotó berendezések fejlesztése
  • Orvosdiagnosztikai képalkotó berendezések gyártása, értékesítése és szervizellátása
  • Klinikai diagnosztikai szolgáltatások nyújtása.
A gyártási profil mellett a Mediso két PET-CT és nukleáris orvosdiagnosztikai központot is működtet Magyarországon: egyet Debrecenben és egyet Budapesten. A két központ az ország PET-CT-kapacitásának 2/3 részét adja. Az erős egyetemi és klinikai háttér közvetlen felhasználói visszajelzést is nyújt a készülékek használatáról, amely tapasztalatok a berendezések fejlesztése során hasznosulnak.

Főbb termékek

AnyScan-berendezés a debreceni diagnosztikai központban AnyScan-berendezés a debreceni diagnosztikai központban

A Mediso jelenlegi termékskálája a többmodalitású képalkotó család humán és preklinikai ágából, egy gammakamera-családból, valamint a berendezések működtetéséhez szükséges szoftverekből áll.
A HybridCT többmodalitású képalkotó család humán ága az AnyScan hármas (SPECT-CT-PET) modalitású berendezése, amely az első ilyen humán felhasználású eszköz a világon. A rendszer tagjai modulok hozzáadásával vagy leválasztásával könnyedén átalakíthatóak másik, az AnyScan-rendszeren belüli konfigurációra, ezzel biztosítva a változó klinikai/betegforgalmi igények kielégítését.
Innovációs nagydíjat nyert a nanoSPECT-CT-berendezés Innovációs nagydíjat nyert a nanoSPECT-CT-berendezés

A többmodalitású képalkotók másik ága különböző preklinikai hibrid képalkotókat foglalja magában, melyek kisállatok vizsgálatára alkalmasak. Ezeket a képalkotókat a Mediso az amerikai Bioscan céggel közösen forgalmazza.
A Nucline gammakamera-család 7-fajta alapberendezésből áll, amelyek átfogják a nukleáris orvosdiagnosztika teljes vizsgálati tartományát.
A berendezések működtetéséhez szükséges gyűjtő- és kiértékelő szoftvereket szintén a Mediso fejleszti, gyártja és forgalmazza, utóbbiakat InterView XP és InterView FUSION márkanevek alatt.
(Itt kell még megemlíteni, hogy termékeik innovativitását és formatervét számos díjjal ismerték el.)

Széles körű külpiaci jelenlét

A Mediso Kft. világpiaci jelenléte A Mediso Kft. világpiaci jelenléte

A cég árbevételének 80 százaléka exportból származik. 76 országban találhatók meg termékeik, ma már világszerte 700-nál is több berendezésük (SPECT/CT, SPECT és planáris gammakamera) üzemel.
A termékekhez kapcsolódó szolgáltatásokat (szerviz, karbantartás), a felhasználókkal való közvetlen kapcsolattartást és a vevői kérések gyors ügyintézését a kft. tulajdonában lévő, 1996-ban alapított lengyel Mediso Polska és a tevékenységét 2005-ben megkezdett német Mediso GmbH, valamint a négy földrészre kiterjedő disztribútori hálózat biztosítja.

Folyamatos K+F+I-vel a fejlődés élvonalában
A vállalkozás működési területének specialitása alapvetően befolyásolja üzleti folyamatait. Egyrészt a cég tevékenysége termékeik teljes életciklusát átfogja, másrészt pedig a vevői igényeket a legmesszebbmenőkig kielégítő, egyedi vagy kis sorozatú gyártást végeznek, ami viszont nagyszámú termékváltozatot követel meg. Az üzleti folyamatok informatikai támogatása szintjén ez azt jelenti, hogy meg kell oldani a termékek teljes életciklus-kezelését oly módon, hogy a beépített alkatrészek követhetőségét 10 évig biztosítani lehessen. A fejlesztésben és a gyártásban a termékváltozatok, illetve a több mint 8000 különféle alkatrész dokumentációjának kezelése jelenti a legnagyobb kihívást. Deklarált céljuk, hogy évente legalább egy új termékkel lépjenek ki a piacra.
Bagaméry úr véleménye szerint a kft. üzleti ereje és perspektívája a kutatási-fejlesztési tevékenységében rejlik. Ennek érdekében éves árbevételük mintegy 15%-át fordítják K+F-re. A vállalkozás alkalmazottainak 75%-a diplomás, több mint 50%-a K+F-területen dolgozik. Deklarált célkitűzésük a naprakészen csúcstechnológiájú és a világ élvonalában versenyképes nukleáris orvosdiagnosztikai és hibrid képalkotó berendezések fejlesztése. Annak érdekében, hogy a kifejlesztett technológiák találkozzanak a felhasználók elvárásaival, a Mediso szorosan együttműködik számos kórházzal, egyetemi klinikával és tudományos intézettel.

Bagaméry úr átveszi a Frost&Sullivan díját Bagaméry úr átveszi a Frost&Sullivan díját

A cég folyamatos innovációs tevékenységét 2007-ben Magyar Innovációs Nagydíjjal jutalmazták. Nagyon büszkék arra, hogy a világ vezető gazdasági és befektetői körében elismert Frost & Sullivan gazdaságkutató, piacelemző és tanácsadó társaság az orvosi képalkotó berendezések piacán végzett felmérése alapján a Mediso Kft. tevékenységét a "2008. év európai vállalkozása az orvosi képalkotásban" díjjal ismerte el.

További cikkek a szerzőtől További cikkek a K+F, Oktatás rovatból
Összeszerelő és logisztikai központot nyit a Huawei
LTE - avagy a mobilszélessáv hosszú távú fejlődése
A vízlepergető lótuszlevél és a napelemek fejlesztése
Új Elektronikai Technológiai Központ Újpesten (ETC - EL-TECH Center)
Napenergia-kutató intézet épül Pécsett
Indul a Leonar3Do gyártása
2009-ben 836 millió euró veszteség a Sony Ericssonnál
Új elemi szupravezetőt találtak
CeBIT: egységes energiafogyasztási jelöléseket az IKT eszközökre is!
Konténerizált szerverrendszerek Tajvanon

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény