FőoldalArchívumNapelemes közvilágítás Dombóvárott
2009. május 12., kedd ::

Napelemes közvilágítás Dombóvárott

Napelemekkel működő közvilágítást építenek ki Dombóváron régiós pályázati támogatással; a készüléket kifejlesztő pécsi cég először itt alkalmazza a technológiát.A prototípus jól vizsgázott, pár éven belül olyan közvilágítás épülhet ki egy Dombóvár mellett bicikliúton, aminek alig lesznek működtetési költségei. Az alapkutatást mintegy tízmillió forintos ráfordítással, a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal Innocsekk pályázatán elnyert támogatás segítségével végezték


A fejlesztés másfél éve indult el: az alapötlet az volt, hogy a kerti lámpákhoz használt napelemeket a közvilágítás energiaellátására is alkalmassá lehet tenni. A pécsi székhelyű, megújuló energiaforrásokkal kapcsolatos projekteket menedzselő Tímár és Társai Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, jelenleg egy mérőberendezés készült el, amelyen többfajta lámpafejjel és áramnyerési móddal kísérleteztek, valamint kipróbáltak több kapcsolási rendszert. A kísérleti darab teljesíti azt a követelményt, hogy legalább öt-hét napon keresztül borús időben is üzemképes marad, valamint nem szükséges erős napfény ahhoz, hogy energiát nyerjen a rendszer.
Az ügyvezető szerint újdonság a hagyományos közvilágításhoz képest, hogy a Dombóváron megvalósuló hálózat időkapcsolóval, mozgásérzékelővel ellátva működik majd, a fényforrások ledes világítópontok lesznek. Ez utóbbiaknak legalább tíz év az élettartamuk. A hálózatnak gyakorlatilag csak karbantartási költsége lesz.
A napelemes közvilágítás egyelőre Dombóvár és a városhoz tartozó Gunarasfürdő közti két kilométeres kerékpárút mentén épül ki 51 millió forintból. Ehhez a Baross Gábor program pályázatán nyert el 23 millió forintos támogatást a részben önkormányzati tulajdonú Kapos Innovációs és Transzfer Központ Kht. Tímár Lajos szerint a hálózat építését ez év nyarán kezdhetik meg.
Az Innocsekk pályázat részként piackutatást is végeztek; a megkeresett önkormányzatok 40 százalékától érkezett pozitív visszajelzés. A megújuló energia hasznosításának jelenleg azonban akadálya, hogy sok helyhatóság hosszú távra kötelezte el magát a közvilágítás rekonstrukciójával, és amíg ezek a - többnyire az áramszolgáltatókkal kötött - szerződések nem járnak le, nem épülhet ki új hálózat.

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény