FőoldalArchívumTajvani memóriagyártó óriás a láthatáron
2009. március 10., kedd ::

Tajvani memóriagyártó óriás a láthatáron

A memóriagyártók számára a tavalyi fekete év volt, a langyos kereslet és az óriási túlkínálat miatt ugyanis az árak rekordmélységbe, a gyártási költségek alá süllyedtek, emiatt a piaci szereplők hónapok óta egyre nagyobb veszteséget görgetnek maguk előtt.Az év derekán még sokan abban reménykedtek, hogy a karácsonyi szezonra a kereslet megélénkül végre, de a pénzügyi válság eszkalálódása miatt ez elmaradt. A dinamikus memóriachipek forgalma 16,9 százalékkal esett vissza, és a legnagyobb 29 memóriagyártó közül mindössze kettő tudta növelni az e termékkör értékesítéséből származó árbevételét


Összességében a világ második legjelentősebb memóriagyártó kapacitása Tajvanon található. A Bloomberg által összegyűjtött adatok szerint azonban a tőzsdére bevezetett öt tajvani cég 2008 első három negyedévében összesen 94 milliárd tajvani dollár (körülbelül 675,5 milliárd forint) veszteséget halmozott fel. Ezt a krízishelyzetet felismerve a tajvani kormány 2009. március 5-én ismertette a sziget memóriagyártóinak megmentését célzó javaslatát, amely egy hatalmas, 50 százalékban állami kézben lévő holdingban egyesítené a helyi DRAM-gyártó cégeket. A részleteiben egyelőre kidolgozatlan, és az érintettek által óvatosan fogadott tervezet külföldi partnerek bevonásával is számol.
A terv ismertté vált fő vonalai szerint a holdingban fél éven belül egyesül hat tajvani DRAM-gyártó (Nanya Technology, Inotera Memories, Powerchip Semiconductor, Rexchip Electronics, ProMOS, Winbond). A hat érintett tajvani gyártó együtt a világ DRAM- termelésének 23 százalékát adja, az egyesüléssel így a piacvezető Samsung (25%) után a második legnagyobb memóriagyártó jöhetne létre. Részesedésért cserébe az amerikai Micron technológiai portfóliójának átadásával beszállna a bizniszbe. Szó van még a japán Elpida bevonásáról vagy beolvasztásáról is. Mindkét külföldi cég vegyes vállalatain keresztül közvetlenül is érdekelt a piacon. A terv sikere azon áll vagy bukik, hogy a két legnagyobb, a ProMOS és a Nanya hajlandó-e mögé állni. Egyelőre a két cég óvatosan nyilatkozik: az elképzelést jónak tartják, de hiányolják a részleteket.
Tajpej az óriásvállalat, a Taiwan Memory Co. megszervezésével John Hsuant bízta meg. Az ő feladata lesz a potenciális partnerekkel, a japán Elpidával és az amerikai Micronnal kidolgozni a szerepvállalásuk részleteit is. Az 57 éves Hsuan – aki több mint három évtizede dolgozik a félvezetőiparban, a közelmúltig a világ második számú szerződéses chipgyártóját, a UMC-t irányította – megfigyelők szerint tekintélye és semlegessége miatt alkalmas lehet a fúzió levezénylésére.

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény