FőoldalArchívumSzámítógép-monitor kontra televízió
2008. szeptember 01., hétfő ::

Számítógép-monitor kontra televízió

Az infokommunikáción belüli konvergenciának köszönhetően ma már egyre kevesebb a különbség a számítógép és a tévé vevőkészülék között, hisz ez utóbbi egyre intelligensebbé, interaktívabbá válik. Ez azonban fölvet néhány megoldandó problémát is.
Kelet-közép-európai tévégyártók


Az Unióban – ezen belül Kelet-Közép Európában is – jelentős tévégyártó kapacitások épültek ki, amelyek jelentős távol-keleti, elsősorban kínai konkurenciával szembesülnek a piacon. Ugyanakkor a WTO Információtechnológiai Megállapodás (ITA) alapján a számítástechnikai monitorok importjára 0% vámot kell biztosítani, amit a csak erre alkalmas monitorok esetében a közösségi vámtarifa biztosít. Viszont a korszerű LCD-kijelzők ugyanúgy használhatók monitorként, mint tévéképernyőként. Az ilyen, nem kizárólag számítástechnikai célokra használható monitorok kérdése hosszabb ideje nyitott. Annak érdekében tehát, hogy az EU-s tévégyártás helyzete ne súlyosbodjon a monitorként behozott tévékkel, intézkedésre van szükség.
A jelenleg létező, egy a kisebb (legfeljebb 48,5 cm) átmérőjű monitorokra vonatkozó vámfelfüggesztés, amely 2008. december 31-ig érvényes, de a nagyobb átmérőjűek vonatkozásában eddig nem jött létre megállapodás. Ezért még az idén döntést kell hozni arról, hogy meghosszabbodjon, illetve módosuljon-e a vámfelfüggesztés 2009-től.
Az informatikai, híradástechnikai és szórakoztatóelektronikai gyártók európai szövetségének (EICTA) javaslata alapján az EU vám- és adóügyekkel foglalkozó főigazgatósága (a TAXUD) most egy új tervezetet készítene elő a 8528 59 vámtarifaszám alá tartozó, nemcsak számítástechnikai célokra alkalmas LCD-monitorok vámfelfüggesztésére, amely a színes kisebb (55,9 cm-ig) és nagyobb (77,5 cm-ig) készülékekre, továbbá a monochrom monitorokra egyaránt kiterjedne. A három külön vámfelfüggesztés egymástól eltérő szövegébe foglalt műszaki paraméterek (a megengedett képfelbontás és képpont-távolság meghatározása, televíziós műsor programléptetés és távirányíthatóság kizárása) biztosítanák, hogy ne lehessen használni a vámfelfüggesztést televíziók importjára. Az EICTA javaslata emellett kizárná a televíziózásban ma már legelterjedtebb, 16:9 képarányú készülékeket is és elveti annak lehetőségét, hogy a kedvezményes elbánás csak meghatározott mennyiségre (vámkontingens keretei között) legyen érvényes.
Magyarország nem emelt kifogást a javaslattal szemben. Miután az ipari terület véleménye szerint azt EICTA-javaslat jóváhagyása nem érintené hátrányosan a hazai televízió-gyártást, készségünket fejeztük ki a vámfelfüggesztési elképzelés elfogadására, a tagországok közötti megállapodás létrejöttét elősegítő, jó megközelítésnek tartva az EICTA javaslatát. A tagországok többsége hasonlóan foglalt állást. Bár teljes mértékben senki sem utasította el az EICTA által előterjesztett elképzelést, egyes tagállamok (PL, NL, FR) csak vámkontingens keretei között tartanának elfogadhatónak vámfelfüggesztést az 55,9 cm-nél nagyobb monitorokra. A konkrét mennyiségre azonban (egyelőre) nem tudtak javaslatot tenni. Az egyetlen, lényegesen eltérő véleményt talán a lengyelek fogalmazták meg: nem tartják szük­ségesnek, hogy a kisebb monitorok esetében (is) műszaki paraméterekkel korlátozzák az adott mérettartományba tartozó készülékek kedvezményes importját. A jelenleg is érvényes szabályozás szövegének megtartása mellett javasolják fölemelni a képernyőátmérőt 55,88 cm-re és a megengedett képarányt kiegészítve a 16:10, illetve 16:9 méretekkel. A szöveg módosítására vonatkozó javaslatokkal kapcsolatban többen (pl. UK, IE és COM is) aggályaiknak adtak hangot, miután a mostani javaslat az iparon belüli, nehezen létrejött kompromisszum eredménye.
A felmerült kiegészítésekről, módosításokról, a további esetleges észrevételekről ki kívánják kérni az EICTA véleményét. Mindezeket mérlegelve készítik majd el a tanácsi rendelet tervezetét, amelyet köröztetni fognak a tagországok között.

Kovács Péter

Az Elektronet magazin főszerkesztője...

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény