FőoldalArchívum2570 ember kerül utcára a magyar GE-nél
2009. október 29., csütörtök ::

2570 ember kerül utcára a magyar GE-nél

2009. október 28-án jelentette be Phil Marshall, a GE Lighting európai elnök-vezérigazgatója, hogy a GE Hungary a következő két évben 2570 főt bocsát el a fényforrás üzletágban Magyarországon.Erről azonban még meg akarnak állapodni a szakszervezetekkel, addig javaslatként kezelik

A létszámleépítés a hagyományos izzó- és a fénycső gyártást érinti a több mint 14 ezer főt foglalkoztató cégnél. A GE megtartja a fényforrás gyártást Magyarországon, nem vonul ki - hangsúlyozta Phil Marshall. A fényforrás üzletág hét telephelyéből egyet, a 700 főt foglalkoztató vácit zárják be. A létszámleépítés leginkább a nagykanizsai gyárat érinti majd, itt 1.300 embert küldenek el.

Azt július végén jelentette be egy szakszervezeti vezető, hogy fényforrásüzletágában Magyarországon foglalkoztatott több mint 8000 General Electric-dolgozó közül akár ezreknek veszélybe kerülhet az állása, miután a cég a termelés leépítésére készül. Azt már akkor feltételezték, hogy az átszervezés összefüggésben lehet azzal, hogy ez év szeptemberétől az Európai Unióban nem gyártható és forgalmazható 100 wattosnál nagyobb teljesítményű hagyományos izzó.

A General Electricnek Magyarországon összesen mintegy 14 500, ezen belül a fényforrás üzletágának nyolc gyárban (két budapesti, váci, ózdi, hajdúböszörményi, zalaegerszegi, nagykanizsai és kisvárdai), valamint budapesti európai technológiai központjában nagyjából 8500 dolgozója van. Egy esetleges létszámcsökkentésnek az különleges felhangot, hogy a cég idén tavasszal 7784 dolgozóra kapott az államtól 654 millió forintnyi munkahelymegőrző támogatást. Ennek fejében október 4-ig nem nyúlhattak a létszámhoz, október 5-e után viszont a korábbi támogatás már semmiben nem köti a GE kezét.

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény