Üzlet
200 millió okostelefont szállított le a Huawei 2018-ban

A Huawei Technologies globális árbevétele 2018-ban 21 százalékkal emelkedett, elérte a 108,5 milliárd dollárt. A legjobban a fogyasztói üzletága növekedett, összesen 200 millió okostelefont szállított le, amely 30 százalékos növekedés. A gyártó eddigi egyik legjobb évét tudhatja magáénak: az 5G-s mobilhálózatok építésében már 26 kiépítési szerződést kötött, és 2018 második negyedévében a vállalat a világ második legnagyobb okostelefon-gyártójává lépett elő, 14,6 százalékos globális piaci részesedéssel. Ezzel immár nem csupán a hálózati eszközök piacán tartozik a legnagyobbak közé
A Tungsram lett a Kormány 80. stratégiai partnere

A Stratégiai megállapodást Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Jörg Bauer, a Tungsram elnök-vezérigazgatója írta alá
USA kontra Kína – újabb forduló

Sajtóhírek szerint januárban jöhet az újabb összecsapás a kereskedelmi háborúban
Kiválasztották az ABB egyetemi ösztöndíj pályázatainak győzteseit

Az ABB Kft. kiválasztotta hazai női mentorprogramjának négy résztvevőjét. A 2019 januárjától negyedik alkalommal induló öt hónapos programot a vállalat műszaki területeken tanuló női egyetemi és főiskolai hallgatók számára hozta létre
Óvja meg idejét és pénzét az adatrobbanástól!

Egyre nagyobb költségeket emészt fel a vállalatoknál a szüntelenül növekvő adatmennyiség tárolása. Az IT-szakemberek oldaláról pedig a bővülő tárolási rendszerek kezelése egyre több figyelmet és időt követel. A SUSE szakértői szerint a szoftveresen vezérelt tárolási rendszerek segíthetik a szervezeteket abban, hogy minden téren megfelelően tudják kezelni az adatdömping hatásait
Rendezvények / Kiállítások
Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény
Elektronet nyomtatott kiadás
Legfrissebb lapszámunk kapható az újságárusoknál, vagy előfizethető honlapunkon, itt!
Legolvasottabb cikkeink
-
Bel Stewart-MagJack csatlakozók
-
Érintésvédelmi műszerek képességei
-
Amerikai tudományos elismerését a Kálmán-szűrő megalkotójának
-
2022-re 4 nm-es gyártástechnológiát céloz meg az Intel
-
Egyedi és szériamozgatási és -ellenőrzési rendszerek a folyamatok automatizálásához
-
Valódi és biztonságos alternatíva a boltokból kivont izzólámpákra
-
Skype: messze több, mint egy VoIP-telefon
-
A Szilícium-völgy válasza a globális válságra
-
A pendrájv sem csodaszer!
-
National Instruments