FőoldalÜzlet

Üzlet

A Fujitsu megszünteti a Magyarországi részlegét is

A jövőben Európában csak azokra az országokra koncentrál, amelyeket fontosnak tart

A mesterséges intelligencia kutatásának legnagyobb ászai jönnek Budapestre

Igazi különlegességnek számító, a Mesterséges Intelligencia (MI), a „deep learning” témáit, a terület kutatási eredményeit, lehetséges fejlődési irányait boncolgató konferenciát rendeznek Budapesten, március 20-22-én. Az Ericsson Magyarország szakmai irányítása és fő támogatása mellett létrejövő esemény nemcsak a hazai, de a hasonló nemzetközi rendezvények között is kiemelkedőnek számít, miután márciusban a magyar fővárosba érkezik számos, az MI fejlesztések terén meghatározó világcég, területért felelős vezetője, kutatója. Előadást tart Budapesten többek között az UBER, a Volkswagen, az IBM, a Google vagy a Twitter szakembere is

Az ABB és a Dassault Systèmes globális partnerségre lép

Az ABB és a Dassault Systèmes széles körű globális partneri együttműködést jelentett be, amelynek célja, hogy egyedülálló, a termékek életciklus-kezelésétől az eszközállapot felügyeletéig terjedő szoftvermegoldás-portfóliót kínáljanak ügyfeleik számára. A két vállalat olyan nyílt digitális megoldásokat kíván szállítani ügyfeleinek, amelyekkel az ipari vállalatok javíthatják versenyképességüket, növelhetik a termékeik életciklusának, a gyártásnak és a tevékenységeiknek rugalmasságát, sebességét és termelékenységét

Együttműködési megállapodást kötött a HDH Mérnök Kft. és az Óbudai Egyetem

Az Óbudai Egyetem és a HDH Mérnök Kft. már több ipari projektben működött együtt az elmúlt években. A sikeres közös munka eredményeként született meg a megállapodás megkötésének igénye a két fél között, mely keretet ad az együttműködésnek és számos területen új célokat fogalmaz meg

Tovább bővíti kiberbiztonsági szakértelmét a Micro Focus

A Micro Focus felvásárolta a biztonsági analitikai szoftverek piacának egyik vezető szereplőjét, az Interset vállalatot, amely a kiberfenyegetések ellen nyújt intelligens és átfogó védelmi megoldást. A prediktív analitikai technológia újabb képességekkel egészíti ki a Micro Focus biztonsági portfólióját, amely a veszélyhelyzetek gyors és hatékony azonosításában, illetve kezelésében segíti az ügyfeleket

Elkészült az USB 3.2 szabvány

Még gyorsabb lesz, mint az elődjei, azonban egy kis gond van vele

Megjöttek az 1 terabájtos microSD kártyák

Tovább folytatódik a memóriakártyák tárkapacitásának elképesztő ütemű növekedése: a Mobile World Congress bejelentették a világ első egy terabájtos microSD kártyáját. Az új világrekordot egyszerre ketten állították fel, ugyanis a Micron és Western Digital SanDisk márkája is ilyen UHS-I microSDXC termékkel rukkolt ki a rendezvényen

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény