FőoldalÜzlet

Üzlet

Magyar siker az Epson nemzetközi robotversenyén

A Pécsi Tudományegyetem öt hallgatója nyerte meg az Epson pályázatán meghirdetett hat ipari robot egyikét. A Pécsi Tudományegyetem hallgatóinak „Robotvezérlés AR-szemüveggel” elnevezésű győztes projektje a robotika oktatás területén, valamint az orvosi műtétek távvezérlésének irányába is tesz jelentős lépéseket

Nem fogy jól a Sony okostelefonja, ezért átszerveznek

A 2018. évi piac nem alakult a Sony szája íze szerint, ezért az okostelefonos részleg beolvad két nyereséges üzletágba

Idén is öt-öt kiváló tanár és edző kapta meg a MOL Mester-M Díjat

A MOL Mester-M Díját idén is tíz, kiemelkedő munkát végző tanár és utánpótlásedző kapta meg. A díjazottakat a tanítványaik jelölése alapján a MOL Alapítvány kuratóriuma választotta ki. Az erkölcsi elismerés mellett a díj fejenként egymillió forintos juttatással is jár

Egyelőre mégsem lesz vezeték nélküli töltés az Apple-nél

Bár már korábban beharangozta a terméket, mégsem lesz belőle semmi. Az Apple riválisai már piacra dobták vezeték nélküli töltőjüket

Jó (csapat)munkához idő kell... és egy jó eszköz

Megfelelő körülmények között a csapatmunka a többszörösére növeli a hatékonyságot, ezért minden szervezet számára fontos, hogy ösztönözze a kollégák közötti együttműködést. A Micro Focus szakértői szerint a közös tevékenységeket és az információk megosztását az segíti leginkább, ha a vállalatok fejlett csoportmunka-megoldásokat vesznek igénybe, és támogatják a cégen belüli kommunikáció kultúráját

Biztonságban frissjogsisként – tippek, hogy ne legyél egyedül

Sokak álma a jogosítvány, és meg is tesznek mindent, hogy a rózsaszín plasztik kártya végre az övék legyen. De az igazi kihívások csak ez után jönnek! Kezdő vezetőként, oktató nélkül, egyedül lenni az autóban, a hömpölygő forgalom közepén, egyszerre felemelő és sokkoló érzés. Több ezer kilométer, mire fokozatosan összegyűlnek a kellő tapasztalatok, kialakul a rutin. Jó lenne a kétértelmű helyzeteket utólag megbeszélni, kérdezni, tanácsot kérni valakitől. Vagy csak tudni, hogy nem vagyunk egyedül és valaki vigyáz ránk. Hasznos útitársként ebben is segítenek a számos beépített extrával felszerelt Mio fedélzeti kamerák – akár kezdő, akár gyakorlott sofőrök vagyunk

Egy, ami mindent visz

Te is sokszor szembesültél már azzal, hogy nincs elég port a laptopodon? Gyakran okozhat gondot munka közben, ha az egered mellett egy monitort is csatlakoztatnál a gépedre. Ha pedig még egy pendrive-ot vagy egy kártyaolvasót is használnál, még nagyobb fejtörést okozhat, hogy épp mit húzz ki. Az ilyen helyzetekre nyújt praktikus megoldást a Kingston Nucleum USB-C elosztó, amellyel egyszerre hét kiegészítő eszközt is csatlakoztathatsz újabb típusú MacBookodhoz, így hatékonyabban dolgozhatsz és kimaxolhatod kreativitásodat

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény