FőoldalÜzlet

Üzlet

Termelés, versenyképesség, munkahelyteremtés

Második iparstratégiai és innovációs csúcs. A magyar gazdaság zászlóshajói: jármű-és elektronikai ipar. A járműipari és az elektronikai ágazat a magyar gazdaság meghatározó szegmensei, az EUROSTAT és a KSH adatai szerint a 2011-ben a feldolgozóipar bruttó kibocsátásának 20%-át, ill. 22%-át, exportjának 30%-át ill. 55%-át adták, 106 ezer ill. 152 ezer főt foglalkoztattak közvetlenül. A Magyarországon megtelepedett gépjárműipari és elektronikai gyártó vállalatok érdekei és céljai egybeesnek azzal a kormányzati prioritással, hogy Magyarország Európa legversenyképesebb termelési központjává váljon

Megjelent a GSM-R projekt második pályázata

Újabb cégek indulhatnak a hazai vasútvonalak mentén futó digitális rádiókommunikációs GSM-R rendszer kiépítését célzó, a napokban megjelent tenderen. A GSM-R projekt célja, hogy megteremtse a nemzetközi vasúti forgalom átjárhatóságát, valamint növelje a közlekedés biztonságát és hatékonyságát

Lezárult a 22. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny második szakasza

A Magyar Innovációs Szövetség, az EMMI és az MTVA közreműködésével meghirdetett verseny keretében kiválasztott fiatalok mutatkoznak be az Akvárium Klubban. A 20 év alatti korosztály számára kiírt verseny ösztöndíjalapja közel 2,5 millió forint, melyből az első és második helyezett fiatalok tanárai is elismerésben részesülnek

Javuló pozícióban a Sony

A japán cégcsoport 93,9 milliárd jen (948 millió dollár) adózott eredményt ért el a márciusban zárult üzleti utolsó negyedévében. A világ egyik legnagyobb szórakoztatóelektronikai vállalkozása a tavalyi hasonló negyedévet még 255,21 milliárd jen veszteséggel zárta

A Sharp interaktív multi-touch kijelzőin életre kelnek a prezentációk

A Sharp BIG PAD multi-touch érintőképernyőjének és az új, táblagépes, valamint okostelefonos kapcsolatot biztosító Touch Display Link szoftverének köszönhetően az üzleti találkozók, projektbemutatók vagy tudományos előadások interaktívabbá és hatékonyabbá válhatnak

„Szuperbőr” és mobilslágerek - Globalpress Summit 2013

Idén áprilisban ismét Santa Cruz adott otthont a GlobalPress Summit rendezvénynek Kaliforniában, ahol már hagyományosan több mint két évtizede gyűlnek össze a Szilícium-völgy félvezetőgyártó cégei, hogy a nemzetközi sajtónak hírt adjanak legújabb fejlesztéseikről, eredményeikről

A kutatás-fejlesztés hajtja a Bosch csoportot

A magyarországi Bosch csoport az előző üzleti évhez képest 17 százalékkal növelte forgalmát 2012-ben. A különböző technológiák és szolgáltatások vezető nemzetközi szállítója tíz leányvállalatával 594 milliárd forint forgalmat ért el, saját vállalatai között folytatott kereskedelmi tevékenységeit is beleértve

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény