Üzlet
Új prémium monitor az LG-től
Az LG bejelentette legújabb, 60 centiméteres (24"), Full HD felbontású IPS monitorát. Az MP76 Crystal Float állványával és az LG új, szupervékony, CINEMA SCREEN kialakításával rögtön felhívja magára a figyelmet
Fél évszázad az elektronikai technológiában
50 éves jubileumot tartott a Budapesti Műszaki Egyetem Villamosmérnöki karának Elektronikai Technológia Tanszéke. Az ünnepségnek a tanszék új helye adott otthont, az Egry József utcai egyetemi épülettömb, az „A" konferenciaterme, amely zsúfolásig megtelt az érdeklődő vendégekkel
A Samsung 650 millió USD-t adna az Ericssonnak
A Samsungnál időről időre problémák akadnak a szabadalmak kapcsán. Korábban az Apple-lel civakodott, most az Ericsson van soron
10 éves lett a világ egyik vezető böngészője, a Firefox
Az idén 10. születésnapját ünneplő Firefox böngésző és a Firefox OS okostelefon operációs rendszer fejlesztéséről ismert Mozilla örökbe fogadta a Fővárosi Állat- és Növénykert két kis vörös pandáját, Ambrust és Aurorát. A platina fokozatú támogatással a Mozilla nem csak a vörös pandákat, hanem az állatkert valamennyi lakóját is segíti
Csaknem 32 ezer céget alapítottak tavaly
Az előzetes adatok szerint az elmúlt évben összesen 31 811 vállalkozás kezdte meg a működését Magyarországon – derül ki a Wolters Kluwer Kft. és a Napi.hu által üzemeltetett Céginfo.hu adatbázisából. Ez 6 százalékkal kevesebb, mint ahány vállalkozást 2012-ben elindítottak. Részvénytársaságból és kft-ből kevesebb alakult, betéti társaságból viszont sokkal több – amely részben a dohány-kiskereskedelmi rendszer átalakulásával lehet összefüggésben
A Lenovo megvásárolta a Motorola Mobility-t
A Lenovo a megállapodás értelmében megvásárolja a Google Motorola Mobility okostelefon üzletágát. Ezzel az üzlettel jelentősen erősödik a Lenovo pozíciója az okostelefonok piacán., továbbá a Lenovo jelentős piaci jelenlétre tehet szert Észak-Amerika, Latin-Amerika, valamint Nyugat-Európa területein, amellyel kiegészíti gyorsan növekvő okostelefon ágazatát szerte a világon
2013 fordulópont volt a mobilpiacon
A 2013-as év fordulópontot hozott a mobileszközök piacán: év végére a 18-59 éves internetezők több mint fele rendelkezett okostelefonnal, a táblagépek penetrációja pedig ugyanebben a csoportban egy év alatt több mint háromszorosára nőtt – derült ki a KutatóCentrum felméréséből
Rendezvények / Kiállítások
Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény
Elektronet nyomtatott kiadás
Legfrissebb lapszámunk kapható az újságárusoknál, vagy előfizethető honlapunkon, itt!
Legolvasottabb cikkeink
-
Bel Stewart-MagJack csatlakozók
-
Érintésvédelmi műszerek képességei
-
Egyedi és szériamozgatási és -ellenőrzési rendszerek a folyamatok automatizálásához
-
Amerikai tudományos elismerését a Kálmán-szűrő megalkotójának
-
Valódi és biztonságos alternatíva a boltokból kivont izzólámpákra
-
2022-re 4 nm-es gyártástechnológiát céloz meg az Intel
-
Skype: messze több, mint egy VoIP-telefon
-
A Szilícium-völgy válasza a globális válságra
-
A pendrájv sem csodaszer!
-
National Instruments