FőoldalÜzlet6 biztonsági tipp XP tulajdonosoknak az ESET-től
2014. április 11., péntek ::

6 biztonsági tipp XP tulajdonosoknak az ESET-től

Mivel a Microsoft megszűntette a Windows XP támogatását, a jövőben nem kerülnek kiadásra újabb biztonsági frissítések illetve javítócsomagok, ezáltal a fertőzések bekerülésének és terjedésének kockázata emelkedik. A Windows XP sebezhetővé válik az újonnan felfedezett sérülékenységeket kihasználó kártevőkkel szemben, ugyanis ha a kártevő egy rendszerhibát vagy egy program hibáját kihasználva próbál meg bekerülni a gépre, akkor könnyebben ki tudja kerülni bármely vírusvédő program védelmét. Hogy ezt minél nagyobb eséllyel megelőzzük, az alábbi 6 lépést javasoljuk:

1, Biztonsági mentés egy külső meghajtóra vagy optikai lemezre

Mostantól mindenképpen érdemes rendszeresen biztonsági mentéseket végezni. Ezeket pedig próbáljuk is ki, hogy éles katasztrófa helyzetben hogyan és mennyi idő alatt tudnánk helyreállítani az információkat a számítógépünkön.

2, A korábban nem telepített Windows XP biztonsági frissítések pótlása; eszközillesztő programok frissítése

Legalább az eddigi frissítéseket telepítsük, tartsuk naprakészen a Windows XP példányunkat: bár már új frissítés nem érkezik, ám sajnos a korábban megjelenteket is sokan elhanyagolták. Érdemes ezeket bepótolni, beleértve az időközben megjelent eszközillesztő, meghajtó szoftverek frissítéseit is. Ez utóbbiak vagy a hardvergyártó weboldalán, vagy pedig a Microsoft frissítések között érhetőek el.

3, Nem használt alkalmazásaink eltávolítása

Törölje nem használt programjait: nem evidens mindenki számára, így érdemes megemlíteni, hogy a felesleges, nem használt szoftverek, illetve driverek uninstallálásával tovább csökkenthetjük a támadások kockázatát.

4, Alternatív böngésző és Adobe Flash, Adobe Reader, Oracle Java folyamatos frissítése

Az operációs rendszerünk mellett minden felhasználói, alkalmazói szoftverünk is legyen naprakész, így a webböngésző, és az irodai programcsomag is. A webböngészőből lehetőleg ne az Internet Explorert használjuk, hanem valamilyen rendszeresen frissített alternatív megoldást, például Chrome-ot vagy Firefoxot. Ezenkívül többek közt az Adobe Flash, az Adobe Reader és az Oracle Java rendszerében található javítatlan sebezhetőségeket például roppant gyakran kihasználják a kártevők, emiatt ugyanolyan fontos az ezekhez tartozó javítófoltok precíz naprakészsége, mint az operációs rendszer esetében.

5, Komplex védelmi program használata

Ellenőrizzük a vírusirtónkat, illetve internetbiztonsági szoftverünket is, hogy az mindig napra kész legyen. Az ESET termékei 2017 április végéig fogják támogatni a Windows XP platformot, ráadásul a vírusirtó mellett beépített tűzfalat, viselkedés alapú ellenőrzést, illetve behatolás elleni védelmet is alkalmaznak. A termékek sebezhetőség elleni védelemmel, exploit blokkolással is rendelkeznek, ami azért szerencsés, mert a Microsoft már nem fog XP sebezhetőséget foltozni.

6, Szigorúbb hálózati szűrés beállítása (pl: bejövő és kimenő internetes forgalom szabályozása)

Állítsuk be a legszigorúbb hálózati szűrést és figyeljünk oda, hogy mire kattintunk, hiszen tömeges kártékony linket tartalmazó, illetve fertőzött melléklettel rendelkező spamre számíthatunk a Windows XP támogatásának megszűnését követően.

A közeljövőben mindenképpen javasolt a Windows XP cseréje, vagy egy újabb Windows rendszerre (pl. Windows 7, Windows 8, 8.1) vagy egy alternatív operációs rendszerre pl. Linux-ra.

A Microsoft által kiadott segédprogram segítségével ellenőrizheti, hogy jelenlegi számítógépe alkalmas-e az újabb rendszerek használatára. A program elérhető a http://letoltes.nod32.hu/wua.exe linkre kattintva.

A Sicontact Kft. honlapja

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény