FőoldalÜzletÚjabb akkugyártó érkezett Debrecenbe
2023. május 12., péntek ::

Újabb akkugyártó érkezett Debrecenbe

A kínai Eve Power gyára 45 hektáron, a BMW beszállítóinak fenntartott Észak-nyugati Gazdasági Övezetben épül fel 2026-ra.

Korábban úgy látszott, hogy a kínai CATL a BMW számára fog termelni. Most kiderült: egy másik gyártó, a szintén kínai EVE Power lesz a BMW akkumulátor beszállítója. Mintegy 400 milliárd forintos beruházással Debrecenben építi fel első európai üzemét a világ kilencedik legnagyobb elektromos akkumulátorgyártója.

A cég által kiadott közlemény szerint világszínvonalú tudást és piacvezető technológiát telepítenek Debrecenbe, így az itt készülő akkumulátorcellák a legmagasabb minőségi követelményeknek is megfelelnek majd. Olyan új típusú, 46 milliméter átmérőjű, nagy teljesítményű akkumulátorcellákat állítanak majd elő az elektromos BMW-khez, amelyek kisebbek, könnyebbek és 20 százalékkal nagyobb energiasűrűségűek lesznek a jelenleg használtaknál – aminek köszönhetően a hatótávolság 30 százalékkal is nő. Ezeknek a 6. generációs akkumulátoroknak 30 százalékkal gyorsabb lesz a töltési sebességük. A gyár évi 28 GWh gyártókapacitással rendelkezik majd.

A beruházás bejelentésekor Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter elmondta, hogy a vállalat a BMW kérésére érkezett, hogy a magyarországi gyárát ellássa új generációs, hengeres akkumulátorcellákkal. Az állam a projekthez 14 Mrd forint támogatást biztosít.
Több mint ezer új munkahely jön létre – jelentette be. Elmondta továbbá, hogy a beruházás vízigényének 95 százalékát tisztított szennyvízből és felszíni vízből biztosítják, ráadásul a cég a technológiai szennyvíz egy részét már a helyszínen újrahasznosítja majd.

A bizalmatlankodások lecsillapítása érdekében a miniszter elmondta, hogy a kormány újabb jelentős fejlesztéseket fog finanszírozni a városban. Például 108 milliárd forint értékben korszerűsítik a vízi közműrendszert, azaz a vízellátást és a szennyvízelvezetést. „Én azt gondolom, hogy itt a vízért jogosan aggódók is elégedettek lehetnek” – fogalmazott. „Nyilvánvaló, hogy az embereknek saját lakóhelyük biztonsága a legfontosabb. Ez teljesen jogos érzés, azonban ezt kihasználni tisztességtelen módon már nem helyes és nem is tolerálható” – húzta alá. „Ezért szeretném itt leszögezni, hogy a debreceni embereknek az elektromos akkumulátorgyárak építése miatt semmi félnivalójuk nincsen. Magyarországon ugyanis az európainál jóval szigorúbb környezetvédelmi előírásokat alkalmazunk” – közölte. „Aki nem vállalja ezeknek a szabályoknak a betartását, az egész egyszerűen nem építhet gyárat Magyarországon” – tette hozzá.

Kép forrása: www.evebattery.com

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény