FőoldalÜzletAz USA 1,9 Md USD-t szán a Huawei és a ZTE ellen
2021. július 19., hétfő ::

Az USA 1,9 Md USD-t szán a Huawei és a ZTE ellen

A Huawei ismét csalódottnak érzi magát...

A Huawei és a ZTE ellen a lassan egy évtizede folyó támadás még Barack Obama demokrata elnöksége alatt kezdődöttek: vizsgálatok folytak és megszülettek az első szankciók is, majd a republikánus Donald Trump alatt folytatódott a támadás. Bár Trump Kína-ellenes intézkedéseinek sok ellenzője volt az amerikai techiparban, a helyzet egyelőre Joe Biden alatt sem változott. Most a Federal Communications Commission (FCC) bejelentette, hogy 1,9 milliárd dollárt fordít arra, hogy a két legnagyobb kínai hálózatiberendezés-gyártó nyomait is eltüntetesse az amerikai hálózatokból. A kormányszerv döntése értelmében a kisebb és közepes regionális távközlési cégek összesen ekkora támogatásra jogosultak ahhoz, hogy az FCC által biztonságosnak minősítettre cseréljék Huawe és ZTE gyártmányú hálózati eszközeiket. A támogatást azok a szolgáltatók kapják, melyeknek maximum 10 millió előfizetője van. Az FCC által kiadott határozat szerint a szolgáltatók 2021 október 29-étől kérhetik a támogatást.

A döntés senkit sem ért váratlanul: az FCC ugyanis már 2019-ben döntött arról, hogy ki kell vezetni a két kínai gyártó eszközeit a távközlési hálózatokból. Korábban azonban a maximum kétmillió ügyfelet kiszolgáló helyi szolgáltatókat vonták volna bele a támogatási programba, és jóval kisebb, hat-hétszázmilliós támogatásról pletykált az iparág.

A támogatásban részesülő szolgáltatók fontos szerepet töltenek be az USA-ban: sokszor egyedüliként szolgáltatnak olyan területeken, melyeket a legnagyobb operátorok (AT&T, T-Mobile, Verizon) nem fednek le. A legtöbb ilyen szolgáltató ügyfeleinek száma egyébként messze nem éri el a milliós nagyságrendet, jellemzően 50-100 ezer előfizetőt szolgálnak ki. Szakmai érdekvédelmi szervezetük, az RWA (Rural Wireless Association) szerint kb. negyedük építette hálózatát Huawei és ZTE eszközökre.

A Huawei szóvivője azt nyilatkozta a The Registernek, hogy vállalata csalódott az FCC döntése miatt, illetve nem szakmai, hanem geopolitikai döntés született. Szerinte teljesen irreális, hogy az FCC valami olyasmit akar megjavítani, ami el sem romlott.

Forrás: theregister.com

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény