A földi légkörben az 1 százalékot sem teszi ki a hidrogén aránya, tehát mesterségesen, például vízbontással kell előállítanunk a hidrogént. A Föld vízkészletének mintegy 97 százaléka tengervíz, ami a tudomány eddigi állása szerint nem volt alkalmas a vízbontásra, mivel sajátos összetétele miatt vízbontás során rendkívül gyorsan korrodálja az anódot. Édesvízből pedig már napjainkban is egyre korlátozottabban lehet az emberiség igényeit kielégíteni.
Ezért számít mérföldkőnek az a felfedezés, amelyet a kaliforniai Stanford Egyetem három kutatója (Hongjie Dai, J. G. Jackson és C. J. Wood professzorok) tett. Speciális szerkezetű nikkel vegyületekkel vonják be az anódot, amelyek egyrészt elősegítik az elektrolízis folyamatát, másrészt megelőzik a pozitív elektróda korrózióját. A kísérletsorozatban a hagyományos elektróda 12 óra elteltével annyira korrodálódott a tengervízben, hogy leállt az elektrolízis folyamata – ezzel szemben az új fejlesztésű, bevont anód viszont több mint ezer órán át üzemképes maradt. Ráadásul a folyamat során tízszer nagyobb áramerősséggel tudták bontani a tengervizet, mint korábban, ezért az eljárással adott idő alatt nagyobb mennyiségű hidrogén állítható elő. Végső soron az új technológia hatásfoka, termelékenysége gyakorlatilag megegyezik a jelenleg használt, tisztított édesvizet alkalmazó folyamatokéval.
Az eljárás nem csak laboratóriumi körülmények között, de a San Francisco-i öbölből merített tengervízzel is működött. A kutatók szerint most a vállalatokon a sor, hogy ipari léptékben is megvalósítsák a folyamatot. A tudósok optimisták, szerintük a jelenleg létező, tisztított vizet alkalmazó berendezések néhány alkatrészének cseréjével gyorsan és hatékonyan átállíthatók tengervíz bontására. Vagyis az új technológia kiépítését nem a nulláról, hanem 80-90%-ról kell elkezdeni.
