FőoldalÜzletVégre: e-SIM már Magyarországon is
2018. június 15., péntek ::

Végre: e-SIM már Magyarországon is

Komoly mérföldkőhöz ért a Magyar Telekom. A mobilszolgáltató kínálatában megjelent az első olyan eszköz (egy okosóra), amelyben a hagyományos SIM-kártya helyett már e-SIM van. Az új technológia belépő jelent az IoT-be, hiszen megnyitja az utat a hálózatba kötött eszközök előtt, amelyek idővel akár helyettesíthetik is a piacon ma még meghatározó szerepet játszó okostelefonokat. Az új technológia a magyar piacra történő bevezetése egy többlépcsős fejlesztés első lépéseként, egyelőre tesztprogram keretében indult el

A hagyományos SIM-kártyákat felváltó chip mindössze 6×5 mm-es, így kisméretű eszközökben is elfér. Ennél jóval fontosabb azonban, hogy a szolgáltatás igénybevételéhez a továbbiakban nem szükséges a szolgáltatótól fizikai SIM-kártyát kérni, hiszen elegendő a szerződés megkötését követően az interneten keresztül letölteni a felhasználói SIM-profilt. A Telekom szerint a hagyományos chipek cseréjével járó munkafolyamat is egyszerűbbé válik az e-SIM által.

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény