FőoldalÜzlet100%-ban zöld energiával üzemel az Apple
2018. április 16., hétfő ::

100%-ban zöld energiával üzemel az Apple

A cég új adatközpontjai építésekor is csak zöld energiaforrásokkal tervez

A Google múlt héten arról számolt be, hogy az elmúlt évben már teljes fogyasztásának megfelelő mennyiségű megújuló forrásból származó energiát vásárolt, amelyet aztán visszatáplált a hálózatba, így egyenlítve ki hagyományos forrásokra támaszkodó energia felvételét. Akkor a cég úgy fogalmazott, még nem kivitelezhető, hogy közvetlenül megújuló forrásokból fedezze energiaigényét, az Apple-nek viszont úgy látszik ez már most sikerült. A cupertinói cég ugyanis bejelentette, hogy világszerte teljes mértékben megújuló energiára támaszkodik. Ez azt jelenti, hogy a cég komplexumai, adatközpontjai, irodái, és üzletei is teljes egészében zöld energiával üzemelnek 43 országban.

Az Apple is igyekszik partnerségeken keresztül épített környezetbarát erőművekre támaszkodni, amelyekkel ahogy a vállalat fogalmaz nem csak saját maguk, de a helyi közösségek számára is hozzáférést biztosítanak a megújuló energiaforrásokhoz. A cég fegyvertárában napelemek, szélerőművek, illetve olyan, kevésbé elterjedt megoldások is találhatók, mint a biogáz-üzemanyagcellák, vagy mikro-vízerőművek. A vállalatnak globálisan összesen 25 jelenleg is üzemelő megújulóenergia-projektje van, amelyek összesen 626 megawattot képesek produkálni. Ebből egy 286 megawattért felelős napenergia-erőmű tavaly lépett működésbe. A cégnek és partnereinek mindezen felül további 15 projektje áll fejlesztés alatt, amelyekkel a fenti érték 1,4 gigawattra lesz felhizlalható, 11 országban.

Az Apple adatközpontjai már 2014 óta teljes mértékben megújuló energiára támaszkodnak. Az új cupertinói főhadiszállás, az Apple Park esetében sincs ez máshogy: az épület komplexum tetején 17 megawatt teljesítményű napelem-erdő található, az épülethez további 4 megawattot produkáló biogáz-üzemanyagcella rendszer is tartozik. A központ, mikor termelésénél kevesebbet fogyaszt, azt visszatáplálja a helyi elektromos hálózatba.

Forrás

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény