FőoldalÜzletÜnnepeljen az ESET-tel!
2017. június 09., péntek ::

Ünnepeljen az ESET-tel!

Az idei év az ESET számára egy különleges év, mivel idén ünnepli fennállásának 30. évfordulóját. A vállalat nagy utat tett meg 1987 óta: kis startup cégként kezdte, majd a szerény kezdetek után hamar erős és stabil biztonsági vállalattá fejlődött, amely mára már 200 országban van jelen a világ minden táján

A cég a világ különböző pontjain, különféle eseményekkel ünnepli a jubileumot. A magyarországi képviselet a jeles alkalomból két játékkal készült. Ünnepeljen és játsszon velük Ön is!

HelloWorld rajzverseny 10-14 év közötti gyerekek számára

Az ESET számára kiemelten fontos a fiatalok támogatása, többek között például a biztonságtudatos felhasználói magatartás elsajátításában. Ennek jegyében évek óta támogatják a HelloWorld informatikai tábort, amit idén egy különleges formában tesznek meg.

Születésnapjuk alkalmából a HelloWorld táborral együttműködve idén egy rajzversenyt indítanak, amelynek nyereményeként már 8 gyermek nyerhet ingyenes részvételt a júniusban kezdődő táborok valamelyikére, ahol a résztvevők a játékos programozási feladatok mellett a biztonságos internethasználattal és a biztonságtudatos felhasználói viselkedés alapjaival is megismerkedhetnek.

Szívesen részt venne a versenyen? Esetleg gyermekeit, testvéreit érdekelné a lehetőség?

Tudjon meg többet a versenyről!

Hónap kérdése játék - Ünnepi színekben

Az ESET a lehető legjobb védelem elérésének érdekében folyamatosan fejleszti termékeit, ami az évek során jelentős változásokat hozott a funkciókban és a termékkínálatban egyaránt.

A mérföldkövekre emlékezve most visszaugrottak egy kicsit az időben, és egy különleges feladványt állítottak össze. A nyertesek között 3 ESET pendrive-ot sorsolnak ki.

Tudjon meg többet a játékról!

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény